Hírek
2017. Október 27. 15:42, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Modern, automata defibrillátort helyeztek el a Buszpályaudvaron
A mai napon (október 27-én) vehették át a DAKK Zrt. képviselői a magyar nyelvű utasításokat adó életmentő készüléket a Buszpályaudvaron.
Használaton kívüli üvegeket gyűjtöttek a város meghatározott pontjain elhelyezett konténerekben, melyeket azután a Csongrádi Kommunális Kft. hasznosított újra. A bevételből pedig egy modern, teljesen automata defibrillátort vásárolt, melyet a DAKK Zrt. képviselői vettek át a mai napon (október 27-én).
Csányi József polgármester az átadó ünnepségen elmondta, hogy egy ekkora városnak, mint Kiskunfélegyháza már szüksége van erre az életmentő eszközre, melyet remélhetőleg nem kell használni sosem. Azonban ha mégis szükség van rá, akkor megmentheti bárki életét. Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője elárulta azt is, hogy a helyszín kiválasztásakor elsődleges szempont az volt, hogy ez a készülék elérhető legyen bárki számára. A buszpályaudvar a központban van, közel a piachoz, ráadásul nagyon sokan közlekednek buszokkal munkába, vagy iskolába, így mindig nagy a forgalom ezen a helyen.
Papp György a Kiskunfélegyházi Mentőállomás vezetőjének szintén nagy örömére szolgált, hogy végre testet öltött az üveggyűjtés eredményeként a defibrillátor, hiszen a vezető halálokoknak 80%-a hirtelen szívhalál. Ezzel a készülékkel pedig reménytelennek tűnő helyzetekben bárki meg tudja menteni egy ember életét.
Az életmentésről egyre több helyen folyik már képzés pl. az iskolákban is, de az autóvezetői képzésnek is szerves része az, hogy megismertesse az elsősegélynyújtás lépéseit. Az automata defibrillátor ennek a folyamatnak az egyik szereplője. Használata rendkívül egyszerű, miután felismerjük a segítségre szoruló ember rosszullétének tényét. Ha tudásunk engedi, akkor a keringés és légzés hiányának megállapítását követően felhelyezzük a betegre az öntapadós elektróda lapátokat, amely elektromos áramot vezet a szíven keresztül és a kóros ingereket megszünteti (defibrillálja). Ezt sajnos nem mindig lehet mellkas kompresszióval megoldani, csak defibrillátorral. Azt is elárulta, hogy a készülék lépésről-lépésre, magyar nyelven vezeti a segíteni szándékozót a beteg ellátásában.
A DAKK Zrt. képviselői megköszönték az ünnepségen is jelen lévő diákoknak a szorgalmas üveggyűjtést, illetőleg a legtöbb üveget – több konténernyit – összegyűjtő fülöpjakabi Gyöngyösi családnak a segítséget.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.
2024. Május 14. 10:58, kedd | Helyi
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte az Év emlékhelye díjat
Átadták az Év emlékhelye díjat, amelyet 11 pályázó közül a Petőfi Emlékmúzeum nyert el.
2024. Május 14. 10:47, kedd | Helyi
Lakitelek - Felavatták Yunus Emre török költő szobrát
A török irodalom meghatározó, 13. században alkotó személyiségének állítottak emléket a Hungarikum Ligetben.
2024. Május 14. 07:54, kedd | Helyi
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).