Hírek
2018. Május 13. 20:06, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Négy éve tekernek együtt a félegyházi bringabarátok
Közösségben kerékpározni sokkal jobb, mint egyedül. Röviden így lehetne összefoglalni a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros Klub mottóját. A félegyházi bringabarátok négy éve tekernek együtt.
Négy éve két kezdeményezés indult párhuzamosan Félegyházán, ám a bringabarátokra nem jellemző a széthúzás, ezért inkább összefogtak és a kettőből egy klubot kovácsoltak. Azóta is lelkesen népszerűsítik a városban a kerékpározást – mesélt a kezdetekről az egyik alapító, Kürti Márta. Elmondta: férjével, Simon Szabolccsal néhány éve költöztek vissza Félegyházára, ahol szinte mindenhová kerékpárral járnak.
– Azt láttuk, hogy sokan bicikliznek a városban és a környéken, de nincs kialakult közösség. Ezeket az embereket szerettük volna összefogni, egy aktív kezdeményezést elindítani, ezért született meg a klub. Célunk, hogy minél több ember mozogjon, kerékpározzon együtt, és hogy megosszuk egymással az élményeinket, tapasztalatainkat – összegezte Kürti Márta.
Az első közös túrán, amely száz kilométeresre sikeredett, tizenketten vettek részt. A közösségi oldalukon hirdették meg. Azóta is rendszeresen szerveznek hasonló túrákat, kirándulásokat. Járnak versenyekre, sőt immár két éve hetente kétszer közös edzéseket is tartanak. Ezt Kiss Ottótól, a klub másik oszlopos tagjától tudtuk meg.
Azt is elmondta, hogy ma már több mint 250 követője van a klub közösségi oldalának. Ám a kemény mag mindössze 10-12 személyből áll. Az edzésekről elárulta, váltott vezetésben próbálják egymást erősíteni, technikafejlesztő feladatokat, az úgynevezett lánctalpazást, pörgetést, sprintet gyakorolják.
– Ha csapatban kerékpározik valaki, akkor rájön arra, hogy összedolgozással nagyon sok mindent lehet elérni – hangsúlyozta Kiss Ottó.
A klub mára túlnőtt a közös tekeréseken. Hiszen az utakat róva sok-sok új barátság szövődött a tagok között, akik segítik egymást mindenben. Azt szeretnék, ha minél több sportszerető ember csatlakozna a klubhoz, ingyenes túráikhoz, edzéseikhez. Közösségi oldalukra bárki beírhat, ha kerékpározni szeretne és ahhoz társakra vágyik.
A Göllesz Viktor Általános Iskola diákjait is megajándékozzák
A klubtagok arról is beszámoltak, hogy fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás, ezért a Föld napja alkalmából szemétszedési akciót szerveztek, hogy megtisztítsák a kerékpárutak mentét az eldobált szeméttől. Ugyanakkor az egyik alapító tag, Hup Richárd kezdeményezésére és segítségével a klub tagjai több használt gyermekbiciklit közösségi munkában újítottak fel és az egyik helyi óvodának adományozták. Hamarosan a Göllesz Viktor Általános Iskola diákjait is megajándékozzák néhány felújított kerékpárral.
Forrás: BAON
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.