Hírek
2017. Június 16. 11:49, péntek |
Helyi
Forrás: BAON
Négypatkós minősítést kapott az iskola lovardája
Négypatkós minősítésben részesült a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola lovardája – jelentette be az örömhírt Rózsa Pál, az iskola igazgatója a lovászok keddi szakmunkásvizsgáján.
A BAON érdeklődésére elmondta, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elismerését azok a lovardák kaphatják meg, melyek megfelelnek a szövetség szigorú kritériumainak. Több szempontot is figyelembe vettek a minősítőbizottság tagjai. Így például a parkosítást, a környezet rendjét, az épületek stílusosságát, állapotát, a higiéniás feltételeket, a lovak tartásának körülményeit, a lovak kiképzettségét, kezelhetőségét, kapcsolatteremtési készségét. Fontos kritérium volt a szerszámok állapota, biztonsága és kényelme. De figyelembe vették a lovas szakemberek felkészültségét, idegennyelv-tudását is – részletezte az igazgató.
– Elsődleges célunk természeten a diákok képzése és csak másodlagos feladat a külsős vendégek lovagoltatása. Ugyanakkor a négypatkós minősítés bizonyíték a közel két évtizede itt folyó lovas szakmai munka magas színvonalának, melyet a lovas turizmus felé elmozdulva szeretnénk tovább erősíteni – tette hozzá Rózsa Pál.
A Mezőgazdasági Szakképző Iskolában 20 éve indult el a lovászképzés, akkor még nem volt saját lova sem az intézménynek, Bugacra jártak lovagolni a diákok. Azóta nagyon sokat fejlődött a képzés. Ma már 20 lovat tartanak az iskola tangazdaságában, és a lovászképzés is egyre népszerűbb a diákok körében. Ezt bizonyítja az is, hogy a keddi szakmunkásvizsgát kiváló eredménnyel zárták a diákok, akik lovaglásból, fogathajtásból, gondozásból és tenyésztésből bizonyították tudásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
