Hírek
2016. Május 21. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Nem a kései vacsorától hízunk
A londoni King\'s College kutatói alapos vizsgálat után sem tudtak felfedezni jelentős összefüggést az este nyolc után fogyasztott vacsora és gyerekek túlsúlya között.
Korábban úgy vélték, hogy a késői étkezés felborítja a test belső óráját, az úgynevezett cirkadián ritmust, és így az anyagcsere folyamatokat, ezzel növelve az elhízás esélyét. Az angol kutatók most 1620 gyermek - köztük 768 a 4-10 éves és 852 a 11-18 éves korcsoportba tartozott - étkezési szokásait vizsgálták meg. Az adatokat 2008 és 2012 között gyűjtötték össze.
Az elemzés során megállapították, hogy nem lesz nagyobb az elhízás esélye, ha a vacsora időpontja délután 2 és este nyolc helyett kitolódik este 8 és 10 közé. Dr. Gerda Pot, a tanulmány szerzője úgy véli, az eredmények kifejezetten meglepőek. A kutatók kezdetben úgy gondolták, hogy rábukkannak a kapcsolatra a késői étkezés és az elhízás között, de végül semmilyen döntő bizonyítékot nem sikerült feltárniuk. Elképzelhetőnek tartják, s némi magyarázatot adhat, hogy kevés olyan gyereket vizsgáltak, aki rendszeresen este 8 óra után étkezett. Továbbá a kutatás nem terjedt ki a többi étkezésre és a fizikai aktivitásra, s az alvás mennyiségére sem.
Azt is megállapították, hogy a napi fehérjebevitel a későn étkező 4-10 éves fiúk körében volt a legmagasabb. A 11-18 éves lányok esetében viszont különbség mutatkozott a szénhidrátbevitelben: akik később étkeztek, kevesebbet fogyasztottak belőle. De ezek az adatok nem adtak lehetőséget az étrend minőségének megállapítására.
A gyerekek körében rohamosan növekvő elhízás azonban mindenképpen szükségessé teszi az étkezések idejével kapcsolatos további vizsgálatokat, még akkor is, hogyha már nem kell bizonyítani a rendszeres testmozgás és az egészséges ételek alapvető fontosságát a fiatalok életében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)