Hírek
2015. Február 14. 14:38, szombat |
Helyi
Forrás: Gulyás Zsuzsanna
Nem támogatja a költségvetést az MSZP helyi szervezete

Az elmúlt héten elfogadta Kiskunfélegyháza képviselő-testülete a város költségvetési rendeletét. Az ülésen az MSZP helyi szervezetének önkormányzati képviselője, Horváth Tamás is véleményezte a rendelet tételeit.
Február 13-án sajtótájékoztató keretében osztotta meg véleményét a sajtóval.
Horváth Tamás álláspontja szerint a költségvetés alapjaiban egy elfogadható, előremutató pénzügyi gazdálkodást vetít előre az idei évre, valamint vannak olyan tételek, amelyek már régóta húzódó problémára adnak megoldást. Ennek ellenére sem tudja a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete támogatni a költségvetést, mert egy sarkalatos pontban hátralépést tapasztaltak, ami számukra lényeges, ez pedig a szociális források. Ezek nélkül a fontos források nélkül nem teljes a helyi költségvetés – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő.
Kevesebb jut a félegyházi rászorultak finanszírozására, megsegítésére – folytatta. Nem szabad cserbenhagyni a félegyháziakat. Olyan szociális ellátás kell, amely párhuzamban van a 2014-es év forrásokkal. Tavaly 79 millió forint önerőt tervezett a város ezeknek a támogatási formáknak a finanszírozására, ezzel szemben 2015-ben 56 millió forint önerőt fogadott el a képviselő-testület. Horváth Tamás véleménye szerint elfogadhatatlan a több mint 20 millió forintos csökkenés, ami családok százainak életét nehezíti meg.
Sok esetben az is gondot okoz, hogy nem éri el a rászoruló embereket az információ és így többen nem veszik igénybe a nekik járó támogatást – emelte ki a sajtótájékoztatón Horváth Tamás. Éppen emiatt átdolgozásra szorul a város szociális rendelete is. Nem feltétlen pénzügyi forrásokat szeretne az MSZP helyi szervezete bevonni, hanem elérhetővé szeretné tenni az arra jogosultak számára az ellátásokat, támogatásokat – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Horváth Tamás felsorolta azokat a tételeket, amiket módosító-javaslatként beterjesztett a képviselő-testületi ülésre, de ezek elutasításra kerültek:
- Szociális intézmények étkezési kvótájának emelése (+2 millió)
- Hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére (+2 millió)
- Nagycsaládosok támogatására (+2,4 millió)
- Gyógyszertámogatás (+3millió)
- Lakástámogatás (+10 millió)
- Élelmiszer utalvány (+2,6 millió)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.