Hírek
2021. Március 02. 16:53, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Nemcsak a tavasz az első fekete gólya is megérkezett

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett madár egyede kedd reggel az erdő bekamerázott fészkét foglalta el
– közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.
Az Afrikából érkezett gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült – írták közleményükben.
Csontos Péter, az erdőgazdaság osztályvezetője az MTI-nek elmondta: a madár nincs begyűrűzve, de valószínűleg a tavaly itt fészkelt gólya jött vissza, mert általában ugyanazok a párok használják a fészkeket.
Egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy az állat hím vagy tojó.
A bekamerázott fészekben - a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően - már kilencedik éve folytatódhat a fekete gólyák tudományos megfigyelése. A fészekben 2013 óta 31 tojást raktak a madarak, és 13 fióka repült ki onnan.
A közleményben kitértek arra, hogy a kamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem sokat segít a természetvédelmi szemléletformálásában is. "A webkamera felvételeit megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek" - fogalmaztak.
Közölték, hogy az erdőgazdaság 2021-ben nem indítja el a fészekről az évekig működött internetes közvetítést, de weboldalán és Ökoturisztikai Központjának hivatalos Facebook-oldalán rendszeresen beszámol az ott történő eseményekről.
Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencen.
Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya.
A madarak fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, legnagyobb fákra, a leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. A Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek.
A Gemenc Zrt. által kezelt területeken az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma, az erdőgazdaság az elfoglalt fészkek körül védőzónákkal, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti azt, hogy költési időszakban ne zavarják a madarakat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.