Hírek
2019. Augusztus 25. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Népes családja körében ünnepelte Erzsike néni 95. születésnapját

Forgó Jánosné, Erzsike néni augusztus 24-én ünnepelte 95. születésnapját.
E kivételes nap alkalmából városvezetésünk nevében Balla László alpolgármester köszöntötte őt fel virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnökünk által aláírt emléklappal. Erzsike néni – akit szerető családtagjainak apraja-nagyja vett körbe ezen a szép napon - boldog mosollyal fogadta a kedves vendéget.
Forgó Jánosné 1924. augusztus 26-án született Kiskunfélegyházán. Tanyai nagycsaládos környezetben nőtt fel, így korán beletanult a háztartásba, de a kerti és mezei munkába is. Ahogy cseperedett, már más munkával is segítette családja megélhetését, a Csanyi úton épülő Vegyipari Gépgyár építő munkásainak főzött ebédet évekig.
Erzsike néniék szorgalmas emberek lévén selyemhernyós tenyésztésbe is belefogtak a férjével. Saját gyerekeik mellé még állami gondozott gyerekeket is vállaltak. Huszonnyolc gyermeket neveltek fel.
Erzsike néni aktív tagja volt az iskola szülői munkaközösségének. Áldozatos munkáját értékelte a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatósága és Pedagógusnap alkalmából erkölcsi és anyagi kitüntetésben részesült a hetvenes években. A család közben megszaporodott, két fiú és két lány unokájuk született. Erzsike néni harmincegy éve megözvegyült, de öröm is érte, mert hét dédunokával ajándékozta meg a sors.
Két nyugdíjas énekkarba is belekapcsolódott, Vöröskeresztes és a Barátság énekkarba harminckilenc évig járt dalolni.
Erzsike néni soha sincs egyedül, mert gyermekei, unokái gyakran meglátogatják, de még az állami gondozott gyerekek is eljönnek esztendős ünnepeken, névnapokon, hogy megköszöntsék őt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.