Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2019. Július 23. 09:38, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Népszerű volt idén is a Mezgé lovas tábora

Népszerű volt idén is a Mezgé lovas tábora

Idén már hirdetni sem kellett, így is túljelentkezés volt a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium lovas táborára.

Ezúttal 23 fővel indult az egy hetes program, melyen reggel 8-órától délután fél 5-ig gondoskodtak az iskola tanárai, jelenlegi és volt tanulói a 6-13 éves korosztályú gyerekek szórakoztatásáról és a nyári szünidejük kellemes, de hasznos eltöltéséről.

A gyerekek a tábor ideje alatt nemcsak a lovak ellátását – takarmányozása, ápolása – és a velük való bánást tanulják meg, hanem kapcsolatot teremthetnek a tangazdaság egész állatállományával úgy, mint szarvasmarha, juh, sertés stb. Sőt a hét közepén ellátogattak Fekete Benő lovas tanyájára is, ahol a western lovaglás kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést.

Az állattartás mellett pedig még a növénytermesztéssel is megismerkedhetnek a táborozók a színes programoknak köszönhetően. Almát és barackot szedhettek és megtömhették vele pocakjukat – mesélt a részletekről lapunknak Rózsa Pál a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója.

- A mezőgazdasági tevékenységek mellett a sportvetélkedők, a szalonnasütés, a táncház és a különböző kézműves foglalkozások mind-mind arról gondoskodtak, hogy senki ne unatkozzon a tábor ideje alatt. Úgy gondolom ez a legfőbb titka a tábor népszerűségének – tette hozzá az igazgató.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.