Hírek
2016. Július 27. 09:10, szerda |
Helyi
Forrás: HVG
Nincs több fürdőgatyás séta Dubrovnik belvárosában

A jövőben pénzbírsággal sújtja Dubrovnik azokat a turistákat, aki meztelen felsőtesttel vagy fürdőruhában sétálnak a történelmi belvárosban – erről fogadott el határozatot a városi tanács.
Zeljko Raguz polgármester-helyettes a Slobodna Dalmacija című horvát napilapnak kedden azt mondta: ami a "meztelenkedést" illeti, már korábban is szó volt arról, hogy valamilyen módon rá kellene kényszeríteni a turistákat, hogy rendes öltözékben sétáljanak a város központjában.
"Ha a múzeumokba és a templomokba nem lehet belépni megfelelő öltözék nélkül - márpedig Dubrovnik belvárosa egyfajta múzeumnak számít -, akkor szerintünk az sem illendő, hogy Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcáján, a Stradunon félmeztelenül sétáljanak az emberek" – mondta.
Az óváros bejáratánál a jövőben táblák fogják figyelmeztetni a turistákat, hogy felső vagy alsó ruházat nélkül, fürdőruhában nem sétálhatnak többé a történelmi városban, különben 1000 kuna (41 ezer forint) bírságra, avagy 500 kuna (több mint 20 ezer forint) helyszíni bírságra számíthatnak. A rendet önkormányzati ellenőrök felügyelik majd, és a büntetéseket is ők hajtják be.
A turisták hiányos öltözéke miatt korábban már több helyi és az egyház is panaszkodott. A plébánosok és a papok eddig nem tehettek mást, mint megkérték az apátságokba és templomokba látogató turistákat, hogy vagy öltözzenek fel rendesen, vagy menjenek ki.
A város vezetőinél akkor telt be a pohár, amikor június végén két külföldi turista minden gond nélkül anyaszült meztelenül sétált végig a történelmi városmagon, és megúszta büntetés nélkül, annak ellenére, hogy ruha nélkül mutatkozni a közrend és köznyugalom megsértésének, büntetendő cselekménynek számít.
A városi tanács tavaly a Trónok harca híres pucér jelenetének leforgatásához sem járult hozzá Dubrovnik belvárosában, amikor Lena Headey, azaz a filmbéli Cersei anyakirálynő anyaszült meztelenül sétált végig Királyváron a tömlöcétől egészen a palotáig. A filmesek kénytelenek voltak másként megoldani a meztelenséget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 06:31, szerda | Helyi
4,1-es magnitúdójú földrengés volt Csongrád térségében
2025. Október 21. 21:44, kedd | Helyi
Új fejezet nyílt a hazai élelmiszeriparban – korszerű pelletáló üzemmel bővült a Júlia Malom Kunszálláson
Kunszálláson hétfőn ünnepélyes keretek között adták át a Júlia Malom Kft. legújabb fejlesztését, a modern korpa-pelletáló üzemet.
2025. Október 20. 16:48, hétfő | Helyi
Batthyány-s diák a MANT–HUNOR országos rajzpályázat díjazottjai között
Kiemelkedő eredményt ért el Kiss Natália, a Batthyány Lajos Általános Iskola 7.z osztályos tanulója a „MANT – HUNOR Rajzpályázat 2025” országos diákversenyen.
2025. Október 20. 16:23, hétfő | Helyi
Márton-napi mulatság a Móra Ferenc Művelődési Központban
„Év kerék” – hagyományőrző program kicsiknek és nagyoknak