Hírek
2017. Augusztus 21. 10:15, hétfő |
Helyi
Forrás: nyeregszemle.hu
Nyárbúcsúztató nyeregszemle

Szeretettel várnak mindenkit a Nyárbúcsúztató Nyeregszemlén 2017. szeptember 2-án szombaton a Fekete Lovastanyán.
Egynapos nyárbúcsúztató lovasnap keretében tudják megtartani idén a Nyeregszemlét. Kifejezetten barátságos, kis szakmai rendezvényt állítottak össze, ahol találkozhatnak és beszélgethetnek néhány igen komoly szakemberrel a lótenyésztés, lókiképzés környékéről.
Helyszín a Kiskunfélegyháza melletti Fekete Lovastanya.
A program egy kis műhelykonferenciával kezdődik, aminek egy lovas tematikájú képzőművészeti kiállítás ad szép keretet. Majd a délelőtt folyamán lovas és lókiképző szemináriumok lesznek a különböző lovaspályákon. Megjelenik az örkénytábori szellemiség és a katonai lókiképzés is Pénzes Gábor és Sallay Sándor segítségével. Láthatunk majd fiatal ló elindításával kapcsolatos munkát, marhaterelő, munkalovas bemutatót és természetes lókiképzéssel foglalkozó kis előadást Tászler Melinda és Zerinváry Szilárd tolmácsolásában. A délután a Nyeregszemle Kupa zajlik majd, aminek a fődíja egy négynapos adriai tengerparti nyaralási lehetőség két főre! Érdemes tehát benevezni!
A lovasnap a kedves nézők számára a rendkívül kedvezményes 700 Ft/fő belépőjegyért cserébe látogatható (korosztálytól függetlenül).
Lovasok számára, azaz lóval, lószállítóval érkezők számára belépő nincs, és a parkolás is térítésmentes.
A rendezvényen igyeknek minden korosztály számára elfoglaltságot nyújtani, lesz lacikonyha, kézművesek és családi sarok.
Szeretettel várnak mindenkit a Nyárbúcsúztató Nyeregszemlén 2017. szeptember 2-án szombaton a Fekete Lovastanyán!
Program vázlatosan:
2017. szeptember 2. szombat
Műhelykonferencia és képzőművészeti kiállítás
Nyeregszemle Kupa (fődíj: egy négynapos Adriai nyaralás!)
Huszár lovas bemutató és katonai lókiképzés Pénzes Gáborral
Szabadidomítás, természetes lókiképzés Tászler Melindával és Zerinváry Szilárddal
Nyílt edzés Sallay Sándorral
Westernlovas bemutató Fekete tanya lovasaival
Lovasíjász bemutató
kézművesvásár
lacikonyha
táncház
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP