Hírek
2024. November 12. 08:35, kedd |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Nyerjetek osztálykirándulást!

A Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági vetélkedő remek lehetőséget kínál a vármegye felső tagozatos és középiskolás diákcsapatainak, hogy megmérettessék magukat és bemutassák tehetségüket.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata meghirdeti az „Értékőrzők Bács-Kiskunban” versenyt, melynek célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a nemzeti értékek és hungarikumok iránt, miközben hozzájárul a települési és vármegyei értéktárak gazdagításához, valamint új értékőrzők felfedezéséhez. A legtehetségesebb csapatok bejutnak a vármegyei döntőbe, ahol értékes nyeremények és felejthetetlen élmények várnak rájuk!
A három fordulóból álló megmérettetés során 4-8 fős csapatok bizonyíthatják tudásukat és kreativitásukat. Az első fordulóban a résztvevők kvízkérdéseken keresztül mutathatják meg ismereteiket a vármegyei értékekről. A második fordulóban javaslatot kell tenniük egy, Bács-Kiskun vármegyéhez kötődő érték települési értéktárba történő felvételére, melyet kreatív módon kell bemutatniuk a csapatoknak (pl.: kisfilm, prezentáció, plakát, rajz). A legjobb csapatok a vármegyei döntőn személyesen mérkőzhetnek meg, ahol az élő verseny kihívásaival találkoznak.
Jelentkezési határidő: november 18.
Bővebb információ és a letölthető dokumentumok a jelentkezéshez ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 19. 08:00, szombat | Helyi
Gyakran riadsz fel éjszakánként? Ez a 6 dolog okozhatja
Zuhansz, menekülsz, netán a víz alól igyekszel fel, és erre riadsz álmodból? Vagy éppen nem is álmodsz, mégis felébredsz?
2025. Július 18. 17:01, péntek | Helyi
A The Founders’ Tale-val folytatódik a Béke-Tér-Zene programsorozat
A Béke-Tér Zene következő koncertjén a The Founders’ Tale zenekar lép fel július 18-án este 18 órától a Sarlós Boldogasszony templom előtt.
2025. Július 17. 20:23, csütörtök | Helyi
Különleges motoros esemény Kiskunfélegyházán!
Jótékonysági gurulás a koraszülött babákért!
2025. Július 17. 12:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.