Hírek
2018. Május 16. 09:24, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Nyolc évet is kaphat a tejtermékek szennyezésével fenyegetőző
A napokban derült ki, hogy zsaroló levelet kapott több üzletlánc is itthon: a levélben tejtermékek mérgezésével fenyegetőznek.
Ha sikerül kézre keríteni a zsarolót, akár nyolc év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Ha valaki zsarol, ráadásul testi épség elleni fenyegetésről van szó, a hatályos büntető törvénykönyv rendelkezése szerint kettőtől és nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőt – fejtette ki az M1 Ma Este című műsorában a jogi szakértő. Kamarás Péter hozzátette, ha a mérgezés megtörténik és súlyos egészségromlást vagy maradandó fogyatékosságot okoz, az ügynek többféle következménye is lehet.
Arról is beszélt, hogy a fenyegetés áruházláncok hitelességére sincs jó hatással, és anyagi veszteség érheti az adott üzleteket, hiszen a vásárlók úgy gondolhatják, hogyha már a tejet máshonnan szerzik be, akkor a bevásárlásaikat is ott intézik. Másrészt, történhetnek egyéni tragédiák is: ha valóban megmérgezik a tejet és valaki fogyaszt belőle, amelynek következtében egészségkárosodást szenved el, kártérítési igénnyel léphet fel az elkövető, vagy elkövetők ellen. Ha a mérgezés következtében meghalna, aki a terméket elfogyasztja, az örökösök perelhetnek.
Azzal kapcsolatban, hogy a vád kiterjeszthető-e terrorizmusra is, a jogi szakértő azt mondta, ezt nem tartja elképzelhetőnek, ugyanakkor ha a zsaroló, vagy az elkövető pszichiátriai kezelés alatt áll, akkor a bíróság felmentheti a vád alól és elrendelheti a kényszergyógykezelést.
Egyelőre azonban a rendőrség feltételezhetően széleskörű adatgyűjtést végez, és az is kérdéses, hogy megtalálják-e a zsarolót, illetve, vizsgálják a termékeket is, hogy a zsaroló beváltotta-e a fenyegetést, vagy sem – fűzte hozzá.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton közölte, vizsgálatot indított szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki. Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1-en azt mondta: a Nébihnek egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
