Hírek
2016. Augusztus 03. 17:10, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Öregednek a gazdák, bizonytalan az utánpótlás

A szakemberhiány a mezőgazdaságot is kezdi utolérni. Fizikai munkásokból, például állatgondozókból már most kevés van.
szakképzett dolgozót különösen nehéz találni, de néhány év múlva hiány lehet mérnökökből is. Ez utóbbit jelzi az is, hogy az egyetemek, főiskolák agrárszakjaira többnyire háromszáz pont alatt volt a felvételi határ. Divatos képzések azonban itt is vannak. Táj- és kertépítő mérnöknek idén is sokan jelentkeztek Budapesten, Kaposváron pedig a lótenyésztő szakra kellett a legtöbb pont az agrárkurzusok közül.
Az agrárszakma köztudottan nem tartozik a divatszakmák közé. Ennek ellenére a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi karára idén 55 százalékkal több hallgatót vettek fel normál felvételi eljárásban, mint az előző tanévben – számolt be róla a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában Tossenberger János dékán, aki szerint ez szakmai elismerésnek is tekinthető.
Amíg korábban a felvett hallgatók 75-80 százaléka a dél-dunántúli régióból érkezett, idén ez megfordult, 40-42 százalék az ország egyéb régióiból jelentkezett. Rendszeresen indítanak angol nyelvű kurzusokat is, amelyekre 14-15-szörös a túljelentkezés.
A Kaposvári Egyetem kollégiumai hotelszintűek, a hallgatók kétszemélyes szobákban laknak, de a laboratóriumokban, néhány kísérleti egységben is több milliárd forintos fejlesztéseket hajtottak végre.
Az elmúlt évtizedek során a karnak széleskörű kapcsolatrendszere alakult ki a legdinamikusabban fejlődő agrárvállalkozásokkal, így a hallgatók ezekben a partnergazdaságokban megismerhetik a világszínvonalat képviselő technológiákat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.