Hírek
2017. Május 21. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Óriási az érdeklődés minden programra
Látnivalóban, programokban bővelkedik idén is a Városalapítók Hetének rendezvénysorozata, melynek ünnepélyes megnyitóján május 20-án a Béke téri színpadon Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez.
Külön köszöntötte a városba érkező vendégeiket és a külföldi partnertelepülésekről érkezett küldöttségeket.
Ünnepi beszédét követően a Feltre-i zászlóforgatók szórakoztatták a népes számban megjelent közönséget, majd ezt követően a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola magánének szakos növendékei tartottak műsort.
A délután folyamán sem unatkozott senki, aki a Béke téren foglalt helyet a színpad közelében. A PROFI-L Bábcsoport előadását a LÓCA együttes gyermek koncertje követte az aprók táncával egybekötve. A gyermek programok után pedig este hatalmas ováció fogadta Dér Henit, csakúgy mint a népszerű Nagy Ferót és a Beatrice-t.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












