Hírek
2014. Október 18. 14:52, szombat |
Helyi önkormányzati
Forrás: Félegyházi Közlöny
Összefogásra készek a testület tagjai

Milyen gondolatokkal kezdi meg az új, öt éves ciklust? Ezt a kérdést tettük fel a kiskunfélegyházi képviselő-testület tagjainak október 16-án, a megbízólevelek átvételének ünnepélyes aktusát követően.
Csányi József polgármester (Nemzeti Fórum)
– Nagy lelkesedéssel kezdtük meg a munkát, és mindent megteszünk, hogy megfeleljünk a mögöttünk álló, rendkívül nagy támogatásnak. Az új polgármester és a képviselők ünnepélyes eskütételére szerdán 15 órakor, az alakuló testületi ülésen kerül sor. Addig sorozatos egyeztetésekkel összeállítjuk a különböző bizottságokat. Szeretnénk mindazt megvalósítani, amire ígéretet tettünk, és ebben a folyamatban minden képviselőnek, minden félegyházinak helye van! Szeretnénk, ha 5 év múlva ugyanilyen sikert ünnepelhetnénk együtt.
Dr. Ónodi Izabella (Nemzeti Fórum)
– Képviselőjelöltként nagyon lelkiismeretesen végigjártam a körzetemet, fölmértem a problémákat, meglátogattam az intézményeket, és a választás óta is ugyanezt teszem. Nagyon- nagyon sok tervem van. Természetesen felállítok egy rendszert, hogy minden sorra kerüljön. Komolyan vettem Lezsák Sándor gondolatát, amelyet úgy fogalmazott: győztesek csak egy napig vagyunk, utána következik a munka. Én ezzel indítottam a választás utáni napot és nagyon nyugodtan, rendszerezetten fogok hozzá teendőim ellátásához.
Bense Zoltán (Nemzeti Fórum)
– Mindenekelőtt szeretném megköszönni a körzetem lakóinak a támogatást, azt, hogy kiálltak mellettem, és díjazták a munkámat. Felemelő érzés, hogy a várost járva azt tapasztalom: az emberek boldogok, vidámak és felszabadultak. Félegyháza a nyugalomra, békére és építkezésre voksolt. Én magam is a feladatokra koncentrálok, és szeretném az előző ciklusból hozott elmaradásokat minél előbb pótolni. Az önkormányzat adós maradt a Szalay utcai vízelvezető csatorna kiépítésével, árkok javításával, járdákkal. Szeretném elérni a Békás kút és a Petőfi kút helyrehozatalát, csatornák javítását, másutt kiépítését…
Rengeteg tervem van. Folyamatosan konzultálok a lakókkal, és rengeteg hasznos ötlet merül fel. Igyekszem ezek közül a lehető legtöbbet megvalósítani.
Gyenes Attila (Nemzeti Fórum)
– Nagy a felhatalmazás, de nagy a felelősség is. Ez itt a köszönet ideje, az alakuló ülés után pedig mindenki száz százalékosan a munkára koncentrál. Olyan csapat jött össze, amely képes a várost szakmailag és emberileg is méltón képviselni. Vallom: a képviselőség szolgálat. Ezt a munkát szeretném a jövőben is maximális odaadással végezni szakmailag és emberileg is. Nap, mint nap.
Örömmel venném, ha lehetőségem nyílna hasznosítani az eddigi tapasztalataimat, és folytathatnám a munkát a gazdasági bizottságban.
Horváth Gábor (Nemzeti Fórum)
– Azokkal a gondolatokkal indítom a ciklust, amelyekkel befejezetem az előzőt. Sok feladat maradt el rajtam kívülálló okból, most ezek már az első napokban előtérbe kerülnek. Közvilágítás, járda, bölcsőde és parkoló építés, csatornatisztítás… Ezekben a lakosok számára nagyon fontos ügyekben újraindulnak az egyeztetések. Törekszem arra, hogy a körzet intézményei tovább fejlődjenek, az intézményvezetőkkel továbbra is kiváló kapcsolatra törekszem.
Balla László (Nemzeti Fórum)
– Óriási bizonyítási vágy van bennem. Harmadik alkalommal választottak meg, de most kaptam a legtöbb szavazatot a körzetemből. Az elvárás tehát az eddigieknél is fokozottabb. Nagyon fontosnak tartom Félegyházán a munkahelyteremtést. Minden erőmmel azon leszek, hogy támogassam a polgármester elképzeléseit, akinek ez szintén alapgondolata. A körzetemben meglehetősen magas az idős népesség aránya. Ebből adódóan prioritást élvez a védelem, a közbiztonság kérdése. A következő öt évben szeretném ezt egy térfigyelő kamerarendszerrel megoldani. A másik fontos kérdés az évtizedek óta megoldatlan csapadékvíz elvezetés, amire néhány éve nyertünk ugyan pályázatot, de az önrész hiánya miatt nem sikerült megvalósítani. Remélem, a következő öt évben lesz olyan pályázati lehetőség, amely lehetőséget ad ennek a megoldására.
Dr. Réczi László (Nemzeti Fórum)
– Az adrenalin még mindig a plafonon. Megtisztelő és megható a bizalom amit kaptam, ezért alázattal látok neki a feladatoknak. Lesz tennivaló bőven, hosszabb távon például a Honvéd-pálya mögötti út aszfaltozása, a Nefelejcs utca rendbetétele, és még sorolhatnám. Sürgető feladat az iskola beázásának megszüntetése és a nyílászáróinak cseréje.
Szamosi Endre (Nemzeti Fórum)
– Jobboldali, keresztény értékek mentén fogom szolgálni Félegyházát. A bizalmat és a szavazatokat az elkövetkező évek odaadásával szeretném meghálálni. Legfontosabb feladataimnak tartom a megkezdett munkák folytatását, és a belváros mellett a távolabb eső utcák, azaz egész Félegyháza szépítését.
Kapus Krisztián (FIDESZ – KDNP)
– Konstruktív ellenzéki munkát fogok végezni az elkövetkező 5 éves ciklusban. Képviselőtársaimmal bármiben készen állok együttműködni a városért, a Fidesz programja mentén. A költségvetésen folyamatosan rajta tartom a szemem, mert a pénznek jó célokat kell szolgálnia.
Dongó József (FIDESZ – KDNP)
– Egységre és közös munkára számítok Félegyházáért, ezt egy idézettel tudom kifejezni:. „Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli… Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót, mint én. Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon.” (Wass Albert: Egységes magyarság)
Jankovszki Zoltán (FIDESZ – KDNP)
– Ellenzékben szocializálódtunk, nem lesz ismeretlen a szerep, ami a következő 5 évben vár rám, ránk. Megalakítjuk a frakciót és részt veszünk az egyeztető tárgyalásokon, ha azokra meghívnak. A továbbiakban pedig kritikusak leszünk, de nem igazságtalanok, ezt képviselőtársaim nevében is megígérhetem.
Ván Jenő (Nemzeti Fórum)
– Úgy folytatom a munkám, mint eddig. Kiegészítve azzal, hogy mint minden ciklusnak, ennek is vannak új lehetőségei. Bízom abban, hogy pozitív lehetőségek állnak előttünk. Nagyon jó csapat jött össze, ami biztosítéka annak, hogy a külterületen a jövőben kevesebb küzdelemmel lehet megvalósítani elképzeléseinket. Terveim közé tartozik a városüzemeltető szervezet megerősítése, amihez bővíteni kell a személyi és technikai hátteret. Ez természetesen jótékony hatással lehet a számomra legfontosabb külterületi részekre is.
1994 óta indulok az önkormányzati választásokon. Megelégedéssel tölt el az a tény, hogy most kaptam a legtöbb szavazatot. Nagyon jól esett, hogy kitartottak mellettem a lakosok. Ezt mindenképpen meg szeretném szolgálni.
Kollár László (JOBBIK)
– Már az előző négy évben is adódtak helyzetek, amikor sikerült – ha nem is megvalósítani, de – legalább megmutatni a Jobbik értékrendjét. Úgy gondolom, hogy ez a testület sokkal konstruktívabb lesz, legalábbis erre utalnak a korábbi megbeszélések, egyeztetések.
Volt a választás előtt egy polgármester-jelölti vita, illetve megbeszélés, amin Kapus Krisztián kivételével mindenki részt vett. Ott kiderült, hogy nincs közöttünk feloldhatatlan ellentét sem ideológiailag, sem konkrét ügyekben. Mindannyian a város érdekében akarunk tenni. Ez a közös nevező feljogosít bennünket arra a reményre, hogy építő jellegű munka indulhat el a következő öt évben. Ennek pedig csak az előnyét élvezheti majd a város.
Horváth Tamás Norbert (MSZP-DK)
– Nem lehetünk büszkék a teljesítményünkre. Hogy mi vezetett a gyengébb eredményhez, annak okait abban látom, hogy Félegyháza váltani akart. Ez olyan jól sikerült, hogy ez a lendület a mi, baloldali szavazóinkra is hatással volt: közülük is nagyon sokan a mérsékelt jobboldali erőre voksoltak. Ezzel a gondolattal meg kell barátkoznunk. A pártra leadott megyei listás szavazatokkal (16.7%) azonban elégedett vagyok. Ez ugyanis azt mutatja, hogy térségünkben az MSZP a vezető ereje a baloldalnak.
A képviselői munkámat a partnerségre építem. Nem lehet más út, meg kell mutatni, hogy lehet közösen, együtt dolgozni. Be kell bizonyítani, hogy összefogásra vagyunk ítélve. A legfontosabbért, a félegyháziakért dolgozunk. Ez a legfőbb célom azzal együtt, hogy hozzuk vissza a politikusok becsületét, mutassuk meg, hogy nem csak marakodásról szól a félegyházi közélet!
A pártunk szempontjából nagyon fontos az is, hogy talpra állítsuk és újraélesszük a helyi MSZP-t, és erősebbé tegyük az elkövetkező öt évben.
Dr. Kiss Ákos Csaba (Nemzeti Fórum)
– Köszönöm a bizalmat azoknak, akik rám szavaztak, és felhatalmazást adtak arra, hogy egy számomra nagyon nemes munkát elvégezhessek. A választókörzetet végigjártam, nagyon sok emberrel beszéltem. Ez alapján összegeztük a problémákat, és rengeteg feladat áll előttünk. A Molnártelepen komoly gond az út rossz állapota, aminek a felújításáról mindenképpen gondoskodni kell. A Kossuth-városban a közvilágítás javítása az egyik legfontosabb tennivaló. De legalább ennyire lényeges, hogy a víztorony körül kialakítsunk egy játszóteret, hogy a fiatal házasok gyermekeinek legyen hol játszani, szüleiknek pedig beszélgetni a világ dolgairól.
Az elvem az, hogy a félegyházi lakosokkal együtt tudjon fejlődni a város. Én igyekszem ennek a feladatnak a legjobb tudásom szerint megfelelni.
Forrás: Félegyházi Közlöny
Szerzők: Hájas Sándor, Tóth Timea, Tóth László Imre
Fotó: Kürti László
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul