Hírek
2017. Április 16. 18:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: ATV
Összehasonlították a magyar és román béreket: Megdöbbentő eredmény

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a román közhivatalnokok, mint Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában
- írta pénteki számában a Ziarul Financiar című román napilap.
A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján.
Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3 320 lejt (229 ezer forint) kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt (214 800 forint), mert Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában - állapították meg.
A romániai közhivatalnokok átlagban 44 százalékkal keresnek többet a román havi nettó átlagbérhez képest, Magyarországon csak 18 százalékkal többet a nettó átlagbérhez viszonyítva.
A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra "anomáliája", hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.
Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így az IT-szektorban és a telekommunikációban is enyhén magasabbak a bérek Romániában, mint Magyarországon, ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható - olvasható a Ziarul Financiarban.
Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják Románia makrógazdasági egyensúlyhelyzetét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:39, szerda | Helyi
Nem jött össze a mutatvány Félegyházán
A kamera felvette a lopást, bár a férfi ki akarta cselezni annak látókörét.
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.