Hírek
2013. November 26. 09:43, kedd |
Helyi
Forrás: BMRFK
Összetörte, mert halkan szólt a zenegép
Bíróság elé állhat az a bugaci férfi, aki azért tört össze egy zenegépet, mert az szerinte túl halkan szólt.
Bíróság elé állhat az a bugaci férfi, aki azért tört össze egy zenegépet, mert az szerinte túl halkan szólt. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Róbert 33 éves bugaci lakos ellen. A férfi azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy október 7-én 17 óra 30 perc körüli időben egy bugaci presszó zenegépét egy székkel megrongálta. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, azért tette tönkre a wurlitzert, mert miután kiválasztott róla egy dalt, az szerinte nem szólt megfelelő hangerővel. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást november 26-án befejezte és az eljárás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
