Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2014. Augusztus 01. 13:39, péntek | Helyi
Forrás: - Adrienn -

Petőfi Sándor elődeinknek és nekünk is példaképül szolgál

Petőfi Sándor elődeinknek és nekünk is példaképül szolgál

Petőfi Sándor halálának 165. évfordulója tiszteletére ünnepséget tartott július 31-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság.

Petőfi Sándor halálának 165. évfordulója tiszteletére ünnepséget tartott július 31-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság.
Az ünnepi megemlékezésre szívhez szóló műsorral készültek a Felvidékről érkező a Sikabonyi Polgári Társulás énekkara Vanyek Henriett vezetésével.
A fülbecsengő, magyarsághoz kapcsolódó énekek, és versek mélyen elgondolkodtatták a megjelenteket, akik elismerő tapssal jutalmazták az előadókat.

Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere, a Petőfi Emlékbizottság elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy „Nem lehet úgy magyarnak lenni, hogy az ember ne ismerje Petőfi verseinek számos sorát, sőt a világban ő a legismertebb magyar költő. Tiszteljük Petőfit, mert olyan költői világot teremtett, ahol emberarca van mindenkinek, ahol úgy él minden, akár mi emberek.
Példamutató számunkra odaadó, mély ragaszkodása, szeretete, amellyel az élet dolgaihoz fordult. Felnézünk rá, mert példát adott emberségből, magyarságból, hűségből, barátságból. Nagy harcosa volt a reformkornak, szívdobogása március 15-nek. Az ő érdeme, hogy március idusa a gondolat szabadságának, a magyar ifjúságnak, a jobb jövő reményének napja lett. Büszkék vagyunk arra, hogy Petőfi – a kiskunok szabadságvágyából merítve – az 1848-as márciusi események élére állt, hirdetve az egyenlőséget, a nemzet szabadságát. Ő volt az, aki a pesti ifjakkal együtt a Párizsból Bécsen át Pestre eljutott szabadság tüzét lángra lobbantotta.”

A polgármester úr köszöntőjét követően Petőfi Sándor Dalaim című versét hallhattuk Juhász István, Kiskunfélegyháza díszpolgára előadásában.
Az ünnepi műsor zárásaként került sor a megemlékezés koszorúinak elhelyezésére a Petőfi szobor lábánál.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.