Hírek
2015. Augusztus 01. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Petőfi Sándorra emlékezett városunk

A magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja, Petőfi Sándor halálának 166. évfordulójára emlékezett városunk július 31-én.
A magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja, Petőfi Sándor halálának 166. évfordulójára emlékezett városunk július 31-én.
Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön és 1849. július 31-én hunyt el Fehéregyházán. Rövid élete alatt közel ezer verset írt, mindebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.
18 éves korában tanulmányait abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-ben költözött Pestre, 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Ekkor már országos hírnévre tett szert, noha egészen fiatal volt még.
Petőfi az 1848. március 15-i forradalom szimbólumává vált a „márciusi ifjak” egyik vezető egyéniségeként. Ezt követően a 26 éves költő a szabadságharc küzdelmeiben is aktívan részt vett, A szabadságért életét áldozta 1849. július 31-én a segesvári csatában.
Petőfi Sándor a magyar romantika kiteljesítője, hiszen a magyar költészetben addig még ismeretlen témákat honosított. A családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza először az ő munkáiban jelent meg. Általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban, ő volt az, aki először írt verseiben a „világszabadságról. Egyszerűen és közérthetően szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét emelte be az irodalomba, és a a gondolatot állította középpontba a versek külső formája helyett.
Minden magyar számára ismerősen csengenek költeményei. A Szeptember végén című versét például a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították. János vitéz című elbeszélő költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Legismertebb verse a Nemzeti dal, amely a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása. Emlékét Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta helységeiben több múzeum és emlékház, valamint számtalan utcanév, szobor és emléktábla őrzi.
Városunk ünnepi műsor keretében emlékezett a nemzeti hősre a Petőfi téren, a költő szobrának lábánál. Dr. Tarjányi József a Petőfi Emlékbizottság elnöke foglalta össze gondolatait és mondta el beszédében az egybegyűlt ünneplő közönségnek. Ezt követte a Breviárium Petőfi verseiből, melyet Barna Pap Bianka, a Móra Ferenc Gimnázium és Kovács Ferenc a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményének tanulója adott elő.
Az ünnepségen közreműködött a Széljáró Balladás Együttes.
Az esemény zárásaként Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatójának vezetésével Petőfi-séta következett. Az érdeklődők a séta során megtekinthették a kiskunfélegyházi Petőfi emlékhelyeket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.