Hírek
2014. Május 19. 14:40, hétfő |
Helyi
Forrás: - Adrienn -
Pilisben járt a Kiskun Természetbarát SE Túra Szakosztálya
Május 17-18-án a Pilisbe szervezett túrát a Kiskun Természetbarát SE Rádi Ferenc túravezető irányításával.
Május 17-18-án a Pilisbe szervezett túrát a Kiskun Természetbarát SE Rádi Ferenc túravezető irányításával. Az egész héten tartó borús-esős idő miatt, az indulás előtti napokban már nagy volt az izgalom a készülődők között, hiszen az információk szerint a Pilisben is rengeteg csapadék lehullott. Ennek ellenére töretlen túrakedvvel és vidáman indult útjára a 40 főt meghaladó csapat szombaton reggel 6-kor. A majdnem három órás út után, a sétára, gyaloglásra kiéhezett túrázók elindultak a Holdvilág árokban. Igaz, az utóbbi időkben végigsöpört viharok miatt figyelmeztető tábla fogadta őket induláskor, de rutinos természetjáróként mégis nekieredtek a szép útnak. A saras, járhatatlan utakkal kapcsolatos aggodalmak teljesen szertefoszlottak az ösvényeken járva, hiszen még a nap is kikacsintott a fák lombjai közül és teljesen járható volt az erdő. A program a tervek szerint alakult, hiszen meg tudták nézni a Remete-barlangot, majd rövid pihenő következett a Szentkúton. Ezután Pilisszentkereszten, a Dera szurdokon át eljutottak esztergomi szálláshelyükre a Schweidel Szállóba, ahol kipihenték a fáradalmaikat.
Másnap a Kétbükkfanyereg és a Vaskapu völgyön át vezetett a csapat túraútvonala a Vaskapu sziklára. Ezt követően megnézték a Kalastrom kertet és Pilisszentkereszten átballagva folytatódott útjuk Szentendrére, ahol megcsodálták az óvárost. Mivel ez volt az utolsó állomáshely, kicsit több idő jutott a nézelődésre és a macskaköves utcácskákon való sétálgatásra.
Kb. 16 órakor szedelőzködött össze a csapat és döntött úgy, hogy ideje haza indulni. Tették ezt élményekben gazdagodva és a természet látványosságai által csordultig feltöltődve.
Ha bárkinek kedve támad csatlakozni egy-egy hasonlóan szép és érdekes kikapcsolódást nyújtó túrához, vegye fel a kapcsolatot a szervezővel, Kovácsné Marcsival (kovacs1951@freemail.hu), aki szívesen szolgáltat információkat az aktuális túrákról.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












