Hírek
2020. Április 13. 19:04, hétfő |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Radnóti Miklósról és a realizmusról is szó lesz az M5 keddi oktatási sávjában

A realizmusról, Radnóti Miklós költészetéről valamint Shakespeare egyik legismertebb tragédiájával a Rómeó és Júliával ismerkedhetnek meg közelebbről a diákok kedden az M5 oktatási műsoraiban.
Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett, már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként az M5, Alsós – Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánljuk a Mindenki Akadémiáját. A Mozogj otthon! című adásunkban pedig tornázásra buzdítják a kicsiket és nagyokat.
Kedden 8-kor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsorunk, amelyben a harmadikosokkal a különböző kultúrák esküvői szokásait ismerhetik meg a tanulók, ezután az érték fogalmáról beszélgetnek negyedikesekkel.
A Felsős című műsor ezúttal a 6-8. évfolyamon tanulóknak szól. A 8.30-kor kezdődő, nyolcadikosoknak szóló adásunkban több tantárgyat is érintünk: biológiából az emberi testről lesz szó, történelemből a hidegháború idején létrehozott szövetségekről, földrajzból pedig az Európai Unió megalakulásáról tudhatnak meg többet a diákok.
Ezt követően hetedikes nyelvtan következik, ahol szerepjátékokkal mutatják be, milyen sokszínű a nyelvünk, valamint az is kiderül, milyen tényezők befolyásolják nyelvhasználatunkat, és miért fontos odafigyelni arra, hogy mikor, kinek, mit mondunk.
Történelemből a XIX. században megjelent új eszmerendszerekről, matematikából pedig a kördiagramról tanulhatnak a hatodikosok. A művészet jegyében a hetedikesek megtudhatják, hogy milyen stílusjegyek jellemzik a realizmust, mely az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt fellelhető. Majd a nyolcadikosok William Shakespeare angol drámaíró egyik legismertebb tragédiájával a Rómeó és Júliával ismerkedhetnek meg közelebbről.
Délelőtt 11.30-tól a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg franciául jelentkezik.
Érettségi című műsorunk 12.30-kor irodalommal kezdődik, Radnóti Miklós költészetéről lesz szó, ezen belül is kiemelik a költő eclogáit. amelyet Vergilius költészetével állítanak párhuzamba.
Ezután azokhoz szólunk, akiket érdekel, hogy milyen a matek a felsőoktatásban, a műszaki szakokon – a deriválást és a differenciál számítást gyakoroljuk. Kémiából az elektrokémiai jelenségekről lesz szó, fizikából a napsugarak beesési szögének és a szoláris földrajzi övezeteknek a kapcsolatáról tudhatunk meg többet, történelemből pedig bemutatjuk a középkori várost.
14.45-kor kerül adásba a Mozogj otthon! az M5 csatornán, amiben hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.
A Mindenki Akadémiája éjféltől látható, amelyben Orbán Zoltán tart előadást „Miért fontosak a madarak?” címmel. Az adást szerda reggel 7.30-tól is megnézhető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.