Hírek
2019. Április 09. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Rajzokon elevenednek meg a jászfényszarui szobrászművész alkotásai

Testvérvárosunkból, Jászfényszaruból érkezett Zilahy Zoltán szobrászművész, hogy alkotásait bemutassa a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban április 5-én nyílt kiállításon.
Jászfényszaru és Kiskunfélegyháza kapcsolata, noha egészen az 1740-es esztendőig nyúlik vissza, a két város azonban csak tavaly kötött egymással testvérvárosi szerződést.
– Tudjuk, hogy az 1740-es esztendő elején 71 jászfényszarui család indult el errefelé, hogy a Kiskunság homokján új hazát találjon. Az elvándoroltakból lettek Félegyháza új telepesei – mondta az ünnepélyes kiállítás megnyitón Rosta Ferenc alpolgármester.
- Zilahy Zoltán szobrászművész kiállításával kezdetét veheti egy új történet, melyet remélhetően ezután együtt írunk – tette hozzá az alpolgármester.
A különleges tárlatot, valamint annak alkotóját dr. Feledy Balázs Holló László-díjas művészeti író mutatta be a megjelenteknek.
– Zilahy Zoltán a tradíció és az innováció művésze. Döntően fontos számára a tradíció, a hagyomány továbbépítése, az elődök örökségének a továbbvitele. Ugyanakkor az innovatív művészek közé tartozik, hiszen egy új technika, a képek felnagyítása jelenik itt meg – mondta.
A könyvtárban nyílt tárlat legfőbb érdekessége, hogy egyetlen szobrot sem láthatnak a művészetkedvelők. Zilahy Zoltán alkotásai ugyanis rajzokon elevenedtek meg. A szobrászművész ezzel a technikával egy külön műfajt is megelevenít a tárlaton.
A kiállítás, mely a két város kapcsolatát hivatott erősíteni a művészetek terén is, április 25-ig tekinthető meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP