Hírek
2019. Május 06. 19:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Sánta Martin lett az Év Diákja a PG-ben

Sánta Martin 12/A. osztályos tanuló érdemelte ki a nevelőtestület elismerését, kiemelkedő tanulmányi eredménye és példamutató közösségi munkája alapján.
A tanítóképzős öregdiákok ezt a tudományt és bölcsességet jelképező bagolyfejű faragott botot hagyták az iskolára azért, hogy a végzős évfolyam legkiválóbb tanulója vihesse azt a ballagás alkalmával. Minden évben egy név és egy évszám kerül fel a boton elhelyezett réztáblára. Idén Sánta Martin büszkélkedhet azzal, hogy neve ezentúl szerepel ezen a réztáblán.
A Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének május 4-én tartott Ballagási Ünnepségén Hardi Gábor Titusz főigazgató és Rokolya Csaba igazgató búcsút intő szavait követően a diákok és a végzősök fogalmazták meg az iskolához kötődő kedves emlékeiket és mondtak köszönetet tanáraiknak a kitartó és türelmes munkájukért.
A tarisznyaátadáson túl az ünnep másik fénypontja a jutalmak átadása volt. Idén a tantestület az alábbi diákok munkáját ismerte el könyvjutalommal:
- Agárdi Márton 12/A. osztályos tanuló jó tanulmányi eredményéért és kiemelkedő közösségi munkájáért
- Gyurász Vilmos 12/A. osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményéért
- Lénárt Ferenc 12/A. osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményéért és az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén Gépészeti ismeretek vizsgáján elért XVI. helyezéséért
- Sánta Martin 12/A. osztályos tanuló kitűnő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért
- Pusztai Attila 12/A. osztályos tanuló kiemelkedő sportteljesítményéért
- Golovics Attila 12/A. osztályos tanuló kiemelkedő sportteljesítményéért
- Pásztor Bence 12/B. osztályos tanuló kiemelkedő sportteljesítményéért
- Szabó Gergő Zsolt 12/B. osztályos tanuló kimagasló közösségi munkájáért, kiemelkedő sportteljesítményéért és az iskola hírnevének öregbítéséért
- Hedrich Márk 12/B. osztályos tanuló kiemelkedő sportteljesítményéért és kimagasló közösségi munkájáért
- Lakatos László 12/B. osztályos tanuló kimagasló közösségi munkájáért és kiemelkedő sportteljesítményéért
- Kovács Máté 12/B. osztályos tanuló kimagasló közösségi munkájáért és kiemelkedő sportteljesítményéért
- Gencsi Roland 12/B. osztályos tanuló kimagasló közösségi munkájáért
- Árokszállási Tamás 12/D. osztályos tanuló a Teöreök Aladár Országos Tanulói Gépírói Versenyen elért első helyezéséért
- Nagy Dániel 12/D. osztályos tanuló a Teöreök Aladár Országos Tanulói Gépírói Versenyen elért első helyezéséért
- Forgó Nándor 12/D. osztályos tanuló kitűnő tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért és magatartásáért
- Hegyi Kristóf Róbert 12/D. osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért
- Deák Sándor 12/D. osztályos tanuló jó tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért
- Sendula Roland 12/D. osztályos tanuló jó tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért és magatartásáért
(Képek: Fantoly Márton - Félegyházi Közlöny)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.