Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2017. Január 16. 09:40, hétfő | Helyi
Forrás: hirado.hu

Segítség a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek szüleinek

Segítség a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek szüleinek

Többféle olyan állami segítséget is kaphatnak, amelyek enyhítik a gyermek ellátásának anyagai vonzatait

- írta a Magyar Idők hétfői számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatására hivatkozva.

Mint írják, ilyen a havi legalább 31, legfeljebb 56 ezer forintos ápolási díj, a kedvezményes utazási lehetőség vagy az emelt összegű családi pótlék. Mindemellett igényelhető közgyógyellátás, amely 12 ezer forint is lehet havonta, valamint ingyenes bölcsődei, óvodai, illetve félárú iskolai étkezés – indokolt esetben a gyermek tízéves koráig gyes is jár az őt nevelő szülőnek az emelt összegű családi pótlék mellett.

Magyarországon az utóbbi években folyamatos emelkedést mutat a sajátos nevelési igényű, azaz az sni-s gyermekek száma. Míg 2012-ben mintegy 81 ezer ilyen gyermek volt, a 2015-ös statisztika szerint számuk elérte a 86 ezret, az idei tanévet pedig ennél is több sni-s kezdte meg.

Az Emmi tájékoztatása szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, vagy pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. Idetartozik például a diszlexia, a diszgráfia és a kóros aktivitászavar.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.