Hírek
2018. Október 25. 08:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: mezge.hu
Sikeresen szerepeltek a mezgés diákok a pék hagyományőrző és pozsonyi kifli készítő versenyen
Október 13-án A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában került megrendezésre a XVII. Pék Hagyományőrző, V. Pozsonyi kifli készítő, II. Mézeskalács-díszítő és I. Kézi Konyakmeggy-készítő Verseny
A Pék Hagyományőrző versenyen Molnár Laura és Szabó Imre 3/11/P osztályos tanuló indult további 9 másik csapattal egyetemben, ahol szóbeli és gyakorlati feladatokban történt a megmérettetés. A szóbeli feladat keretein belül egy szakmatörténeti kutatómunkát kellett végezniük, melynek témája a kovász volt. A gyűjtőmunka eredményét a bizottságnak szóbeli bemutatással prezentálniuk is kellett. Ezek után következett a gyakorlati feladat, ahol a kis csapatunknak 3 óra állt rendelkezésre, hogy 5 darab matyó perecet és 30 darab rongyos kiflit készítsenek el, majd 20 perc alatt a termékeknek megfelelően az asztalt is fel kellet díszíteniük, illetve a termékeket tálalni. A pozsonyi kifli készítő versenyen Csapó Dávid 3/11/P osztályos tanuló indult további 10 versenyzővel együtt. Az ő feladata 20-20 db diós és mákos pozsonyi kifli elkészítése, majd feldíszített asztalon való kínálása volt. Ezeket a munkákat a bizottság értékelte és ez alapján Molnár Laura és Szabó Imre aranyérmet, valamint különdíjat kaptak a legjobb gyakorlati munkájukért, Csapó Dávid pedig bronzérmes lett. Gratulálunk a tanulóknak a sikeres helytállásért. A tanulók osztályfőnöke Szabó Nóra tanárnő, elméleti felkészülését Horváth Mária tanárnő, a gyakorlati felkészülésüket pedig Horváth Krisztián szakoktató (P&P Pékáru Kft.) segítette. Köszönet a Kiskun Múzeumnak a kutatómunkában nyújtott sok-sok segítségért, és Mindenkinek aki a felkészülésben és megjelenésben segítséget nyújtott!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 11:49, péntek | Helyi
Augusztusban érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok
2026. Június 12. 11:42, péntek | Helyi
Vasárnap országos vásár Kiskunfélegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. június 14. (vasárnap).
2026. Június 11. 14:12, csütörtök | Helyi
Elektromos rollerek használatának korlátozását kezdeményezi a városvezetés
A tegnapi napon súlyos elektromos rolleres baleset történt a Kossuth Lajos utcán. A sérültnek ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok.
2026. Június 11. 14:05, csütörtök | Helyi
Anyakönvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják












