Hírek
2020. Március 25. 13:55, szerda |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Számítógépeket ajándékoztak a bugaci rászoruló gyermekeknek
A tanyás területeken előfordul, hogy a családoknak nincs megfelelő informatikai eszközük, vagy internet hozzáférésük
– hangsúlyozta Szabó László polgármester, majd hozzátette, hogy a nehézségek ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minden bugaci iskolás be tudjon kapcsolódni a digitális oktatásba. A polgármester azt is elmondta, hogy nem csak számítógépekből van hiány, hanem az internethozzáférés is problémát jelent sok családban. Ennek okán a bugaci önkormányzat az általuk ajándékozott gépekhez mikrohullámú internet elérést is biztosít, ugyanakkor reméli, hogy a mobil szolgáltatók gyorsan tudnak lépni és kedvezményes mobilinternet csomagokkal tudják segíteni az otthon tanulókat.
A hétvégén a Kiskunok Vidékéért egyesülettel együttműködve 8 számítógépet sikerült kiosztani Bugac rászoruló tanulói között, amelyeket magánszemélyek és vállalkozások ajánlottak fel. A polgármester elmondása szerint folyamatosan folyik a felmérés, arra vonatkozóan, hogy kinek van szüksége számítógépre, internethozzáférésre. A településen körülbelül 200 gyermek jár iskolába, eddig 10 százalékuk jelezte az iskola és a település vezetősége felé azt, hogy a digitális oktatásra való átállás eszközeinek beszerzéséhez segítségre van szükségük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 14:59, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Június 30. 10:08, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel a járóbeteg-szakellátás
2026. Június 30. 09:54, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2026. július 1-jén (szerdán), a Köztisztviselők Napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban munkaszüneti nap lesz.
2026. Június 29. 14:13, hétfő | Helyi
Tűz van Tiszaalpár külterületén
A tűzoltók hat vízsugárral oltják a lángokat.
