Hírek
2016. Október 04. 08:54, kedd |
Helyi
Forrás: Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal
Szavazzunk a félegyházi Richter ARANYANYU jelöltre!
A félegyháziak idén tavasszal már megmutatták aktivitásuk erejét, amikor a Richter Egészségváros rendezvénysorozat több mint 6 millió forintos adományt vehetett át a városi kórház a Richter Egészségváros szervezőitől.
A félegyháziak idén tavasszal már megmutatták aktivitásuk erejét, amikor a Richter Egészségváros rendezvénysorozat 49. helyszíneként – a nagy érdeklődésnek és részvételi aránynak köszönhetően – több mint 6 millió forintos adományt vehetett át a városi kórház a Richter Egészségváros szervezőitől. Most ismét itt a lehetőség, hogy az összefogás erejével mondjunk köszönetet. Nem kell mást tenni, mint szavazni Garai Erzsébetre, a kiskunfélegyházi Richter Aranyanyu jelöltre!
A Richter Aranyanyu Díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A díjat olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A „hétköznapi hősnők” között ezúttal a félegyházi Garai Erzsébet is Richter Aranyanyu Díj 2016-os jelöltjei között szerepel, egészségügyi szakdolgozó kategóriában.
Garai Erzsébet az FMC Dialízis Központ főápolója, munkája során azokról gondoskodik, akik művese kezelésre szorulnak. Aktív és lelkes tagja a Jobb Veled a Világ Alapítvány kiskunfélegyházi Boldogságklubjának, elkötelezett hivatástudatából és személyiségéből, emberi erényeiből áradó pozitív kisugárzása révén páciensei joggal érezhetik: jobb vele a világ!
A jelöltekre október 30-áig lehet szavazni. Minden voks egyben esély arra, hogy Garai Erzsébet ott lehessen a Richter Aranyanyu Díj 2016. döntősei között.
http://aranyanyu.hu/dontosok/garai-erzsebet/szavazas
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
