Hírek
2016. Május 12. 11:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com
Széles a csípőd? – Így lehetsz még csinosabb

A csípő szélességével valahogy úgy vagyunk, mi nők, mint a hajunk hullámosságával/egyenességével: amilyen van, az sosem jó.
Mert ha túl keskeny a csípőnk, akkor miért nem szélesebb? Ha túl széles, akkor meg miért nem vékonyabb? Szerencsére, apró divattrükkök azért a segítségünkre lehetnek.
Persze, az első az, hogy elfogadjuk és szeressük magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ha kicsit méretesebb csípővel áldott meg minket a sors, néhány rafinált divatfogás azért a hasznunkra lehet.
Peplum
Na, ez az egy, amiről nem gondoltam volna, hogy széles csípővel is bátran viselhető. Pedig egy szűkebb farmerral, magassarkúba bújtatott lábakkal egy peplum már-már homokóra alakot kölcsönözhet nekünk.
Harang, ami nem csak virágban szép
Eddig azt gondoltad, a harangszárú farmer csakis a cérnavékony lányoknak áll jól? Miért lenne ez így? A farmer széles szára ellensúlyozza a csípőd szélességét, vékonyabbnak mutatva ezzel a problémás területet. Azonban egyvalamire nagyon is érdemes odafigyelnek a harangszárú farmer esetében: csakis magassarkú cipővel viseld, különben – ahelyett, hogy nyújtana – inkább összenyom.
Éljen a ceruzaszoknya!
De arra vigyázzunk, hogy ennek a szexi és sokat mutató szoknyatípusnak a dereka magasan, nagyjából a köldökünknél végződjön. Így mutatja szépen kerekded formáinkat. Ha kevesebb önbizalommal áldott meg a sors, nyugodtan viselhetsz a sokat mutató ruhadarab alatt alakformáló fehérneműt, hogy még „bombább” legyél.
Törd meg a színeket!
Míg az apró mintákat jobb, ha széles csípővel kerülöd, addig a színek, még az egészen harsányak is, jó barátaid lehetnek. Viselj felül valami feltűnőt és alul se fogd vissza magad – ez a színtörés garantáltan kihangsúlyozza a gyönyörű csípődet. A bátrabbak választhatnak világosabb, feltűnő árnyalatokat is, amik csak tovább hangsúlyozzák a kerek formát.
Magasan szabva
Egy magas derékkal megáldott, szűk csőfarmer ugyan kihangsúlyozza a szép, kerek csípődet, de miért lenne ez baj? Mutasd meg bátran, mid van! De szigorúan magassarkúval viseld!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.