Hírek
2017. Január 24. 13:14, kedd |
Helyi sport
Forrás: Szabó József
Szenzációsan szerepeltek a birkózók Korondon
Kiváló eredményekkel zárult az a korondi kirándulás, amelyen a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői vettek részt 2017. január 20-23-a között.
A település híres szülöttjének emlékére idén már XVII. alkalommal rendeztek szabadfogású emlékversenyt az utódok. A nagyszerű birkózó, Lőrincz Márton 1936-ban szerzett olimpiai bajnoki címet hazánknak. Az eseményen 19 csapat 228 sportolója mérette meg magát. A félegyházi csapat minden tagja dicséretet érdemel, mert megállták a helyüket az erős mezőnyben, hiszen a csapatversenyben második helyen végeztek.
Ahhoz, hogy dobogóra állhatott az edző, kellettek a kitűnő egyéni teljesítmények.
Női mezőnyben hárman tudtak aranyérmet szerezni: Rekedt-Nagy Réka 58 kg-ban, Szabó Szonja 42 kg-ban és Varga Bernadett 32 kg-ban. Mindannyian 4-4 győzelmet szereztek. Ezüstérmesek ketten: 22 kg-os súlycsoportban Hideg Zita és a 37 kg-osok között Tapodi Rebeka. Páli Éva a 34, Stecenkó Lili pedig az 52 kg-os súlycsoportban szerzett bronzérmet.
A fiúk is alaposan kitettek magukért, közülük öten szereztek aranyérmet. Hideg Balázs 22 kg-ban, Csillag Zalán 24 kg-ban, Czakó Zoltán 50-kg-ban, Bátyai Dorián 54 kg-ban és Stecenkó Nándor 58 kg-ban nem talált legyőzőre, így mindannyian felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A 26 kg-os Makra Benjámin és a 42 kg-os Borto Dominik ezüstérmes. Bronzérmet nyert Zsitva Attila a 46 kg-osok között. Bárány-Almási Tamás, Makra Levente, Páli Attila és Páli Gergő pedig az ötödik helyen végzett.
Kiváló birkózásáért különdíjat kapott a rendezőktől Rekedt-Nagy Réka.
Másnap a téli táj szépségeivel és a havas lejtők nyújtotta örömökkel ismerkedhettek az alföldi delegáció tagjai.
Felkészítők: Ván Jenő, Kelemen András, Szabó József, Gyöngyösi Sándor, Gyöngyösi Gergő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 09:41, szerda | Helyi sport
2026. első versenyei a Koppányoknál
2026. január 02-án Füzesgyarmaton 3/D teremversenyen vettek részt a Turul Koppány Íjászai. Az év első versenyét a Füzesgyarmati Arany Sólyom Hagyományőrző Íjászegyesület rendezte.
2026. Február 23. 17:01, hétfő | Helyi sport
Családok, futók, bringások – mindenkit vár a Tour de Puszta
A Bringabarátok Sportegyesület immár hetedik alkalommal rendezi meg a Tour de Puszta terepkerékpáros és terepfutó eseményt, amely évről évre egyre több sportkedvelőt és családot vonz a Fülöpjakab településére.
2026. Február 08. 13:49, vasárnap | Helyi sport
Magabiztos sikerek az első U17-es női és kötöttfogású válogatón
Nagyszerű eredményt ért el a Kiskunfélegyházi Birkózó Egyesület két versenyzője Budapesten, az első U17-es női és kötöttfogású válogatón.
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
