Hírek
2019. December 02. 22:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Szeretet nélkül nem bírjátok el a keresztet
Kereszt nélkül nem találtok rá a szeretetre…
… hirdeti Szent II. János Pál pápa hitvallását az apostoli kereszt, melyet immáron tizedik alkalommal állít fel a Jobbik Magyarországért Mozgalom kiskunfélegyházi szervezete a Petőfi téren.
A december 1-jén tartott ünnepséget Ficzkó Juhász Zoltán és Nagy Tünde verssel, Toldi Níla művésznő csodálatos énekével, Kisgyőri Krisztián harmonika-játékával, Kiss Ákos Jenő nótaénekes dallal és Vesztergám Miklós tárogatón előadott művekkel színesítette.
– Eltelt egy év, újra advent első vasárnapját ünnepeljük, s vele együtt megszokott módon a jobbikos keresztállítást. Kicsiny közösségünk egyik első közmegjelenése volt a keresztállítás és azt megelőzően az első erőpróba a kereszt létrehozása. Bizony elszaladt az idő, hiszen immár 10. alkalommal áll az apostoli kereszt Kiskunfélegyháza főterén – mondta a keresztállító ünnepség megnyitójában Kollár László, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének elnöke.
– Mi is változunk, bár vannak állandó részletek, melyekre különösen odafigyelünk, és pontosan fontosságuk miatt nem engedjük csorbulni őket. Ilyen dolgok a magyarság és keresztény értékrendünk védelme, megőrzése és a hibák, a kevésbé jól működő dolgaink észrevétele, szóvá tétele, jobbító javaslataink megtétele és – amennyiben erre módunk lesz, megvalósítása is.
- Már az első keresztállításkor is kijelentettük, hogy célunk az anyagias világnézet, a mindennek az árát firtató és a szerzésvágy elleni fellépés, a szeretet helyett a vásárlás démonának kielégítését célzó, legszentebb és legbensőségesebb családi ünnepünket meggyalázó életszemlélet elleni fellépés volt és marad. Ez a mai napon is így van, hiszen ezen a téren nem léptünk előre. Tovább nyomul a Black Friday, a Fekete Péntek, magyarán a vásárlás mammona. Hovatovább a vallásosságot hírből sem ismerő kereskedelmi reklámokból ismerős hang, a Halleluja hallatszik. De ne örüljünk! Korai lenne az öröm. Ugyanis nem Jézust és a fény eljövetelét ünneplik, de nem ám. Egy újabb hitel, kölcsönfajta megjelenítését hirdetik a Halleluja-val. Örülj ember, hiszen 10%-ért vehetsz fel rövid távú hitelt! Van még tennivalónk az értékrendi válság helyrehozásáért – hívta fel a figyelmet Kollár László arra, hogy miképp veszíti el a Karácsony valódi jelentőségét, ha engedjük magunkat elsodródni az új kor anyagias szellemével.
(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












