Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2015. Március 30. 11:35, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Szerettessük meg gyermekeinkkel az olvasást!

Szerettessük meg gyermekeinkkel az olvasást!

Egy közelmúltban ​végzett felmérés szerint a magyar fiatalok mindössze hét százaléka olvas napi rendszerességgel. A 18 és 25 év közötti fiatalok 28 százaléka egyáltalán nem ​vesz könyvet a kezébe.

Egy közelmúltban ​végzett felmérés szerint a magyar fiatalok mindössze hét százaléka olvas napi rendszerességgel. A 18 és 25 év közötti fiatalok 28 százaléka egyáltalán nem ​vesz könyvet a kezébe.

Sokuk időhiányra hivatkoz​ik, egy részük túl drágának tartja a könyveket​, legtöbbjük azonban őszintén bevallja: egyszerűen nem érdekli az olvasás, főleg a versek. ​A vélemények megoszlanak. ​ Az egyik tábor az oktatást, ​a másik a szülőket​ okolja​.

Ilyen drámai helyzetben nem bűnbakokat kell keresni, hanem elsősorban megoldást. Ahhoz, hogy a fiatalok ne csak feladatként kezeljék az olvasmányokat, vonzóvá és hozzáférhetővé kell tenni számukra a könyveket. Ezzel a feltett szándékkal látott hozzá Szász András (Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, Pilinszky János-díjas író, fotós) hogy Évszakok és napszakok címmel ötkötetes, fotókkal gazdagon illusztrált képes​-verses​ könyv-sorozatot készítsen​ – ingyen –​, ​ azzal a céllal, hogy megszerettesse a fiatalok​kal a költészet​et.
​​
A verseket a magyar és világirodalom legszebb ​költeményei közül válogatta, a​z illusztrációi​kat pedig saját maga készítette. A ​kötetek kiadását a Korda Könyvkereskedés és Kiadó ​vállalta – amennyiben összejön a nyomtatáshoz szükséges pénzösszeg. Ehhez azonban segítségre van szükség.

Kérjük mindazokat akik segíteni szeretnének, legyenek akár magánszemélyek vagy intézmények, cégek, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten támogassák e nemes célt.

A ​kemény borítójú könyvek ​jutalomkönyvnek, ​reprezentációs ajándéknak sem utolsók, ​önkormányzatok, ​cégek, vállal​kozások támogatását is szívesen vesszük. Sőt! ​Amennyiben a támogatók ​igénylik, a befizetett összegnek megfelelő számú könyvet kap​nak​. ​A támogatás ​ebben a formában ​ akár előfizetés​nek is tekinthető.
Előzetes számítás​ok szerint egy kötet ​kereskedelmi ​ára 1​500 forint lesz. ​Vagyis a​z évszakok: tavasz, nyár, ősz és tél, valamint a​napszakok: hajnalok és alkonyok ára összesen h​étezer-ötszáz forint. ​(Ez az összeg háromszáz példányra lett kiszámítva. Nagyobb tétel esetében az egy kötetre eső nyomdaköltség természetesen több száz forinttal csökken.)

A befizetés​ történhet átutalással vagy postai csekkel. Nagyon fontos, hogy megjegyzésként feltétlenül tüntessék / tüntessétek fel: Évszakok​ és napszakok.
Ha valaki csupán egyetlen kötetet igényel, a jelige után ​nevezze meg, konkrétan melyik kötetre gondol.

​A kötetek közül kettő: a nyár és a tél Szász András személyes honlapján: www.szaszandras.info a „könyveim” címszó alatt végiglapozható.

Számlatulajdonos neve​: Huszka József Hagyományőrző Egyesület​
Bank neve és címe: K&H Bank H-6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2.​
​S​zámlaszám: 10400638-50515050-54561013
​​Megjegyzés: Évszakok és napszakok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.