Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2016. Augusztus 17. 08:32, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

Szombattól jönnek az „egyenruhás” cigaretták

Szombattól jönnek az „egyenruhás” cigaretták

Augusztus 20-tól hatályos a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra.

A már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.

A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.

A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentol ízesítésű cigaretta és mentol ízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.

A kormány 2010 óta számos eszközzel fellépett a dohányzás visszaszorítása érdekében: korlátozta a munkahelyi, közterületi vagy éppen éttermi dohányzást. A trafikrendszer bevezetésével csökkent az elárusítóhelyek száma és a jövedéki adók folyamatos emelése is a dohányzással szemben hat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

2025. Június 14. 07:50, szombat | Helyi

Növényvédelmi permetezés

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a díszfák növényvédelmi permetezésének várható időpontja 2025. 06. 16.

2025. Június 13. 14:21, péntek | Helyi

Anyakkönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.