Hírek
2021. Október 20. 11:39, szerda | Helyi
Tájékoztató katasztrófavédelmi gyakorlatról
Tisztelettel tájékoztatjuk Kiskunfélegyháza lakosságát, hogy a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal és a Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2021. november 5-én 09:00 óra és 12:00 óra között tartja meg a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében meghatározott komplex Külső Védelmi Terv gyakorlatát a Hungary-Meat Kft. veszélyeztető hatásai leküzdésére.
A gyakorlat során a lakosságot és a közlekedést érintő feladat is végrehajtásra kerül.
1. Forgalomkorlátozással és útlezárással érintett területek: Csokonai utca; Vasút utca (csak az Arad utca – Csokonai utca közötti szakasza); Majsai út (Molnártelepi bekötő – Halasi út közötti szakasza.)
Lakosságvédelmi feladat: elzárkózás a Csokonai utca és folytatásaként a Vasút utca szakaszán az Arad utcáig.
(A gyakorlat során a feltételezett káresemény: Hungary-Meat Kft. telephelyén tűzeset, ammónia-gáz kiömlése és szabadba áramlása.)
Kérjük az érintett ingatlanokon a gyakorlat időpontjában otthon tartózkodókat, hogy az utcai hangosbemondón elhangzandó felhíváskor haladéktalanul szíveskedjenek végrehajtani az elzárkózást, amely az alábbiakból áll:
- a lakóépület és a tartózkodásra használt melléképületek nyílászáróinak – lehetőleg résmentes – becsukása;
- az ingatlanon jelenlévő személyek csukott nyílászárójú épületekben történő tartózkodása a gyakorlat végéig. (A gyakorlat vége szintén hangosbemondón kerül kihirdetésre.)
Kérdés esetén a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal munkatársától, Lénárt József közbiztonsági referenstől kérhetnek tájékoztatást, információt hétköznapokon munkaidőben 2021. november 4-ig az alábbi telefonszámon: 76/562-033.
Kérjük a lakosság szíves türelmét és együttműködését!
Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal
Fotó:kaposvarmost.hu - illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 16:03, hétfő | Helyi
Szolgálaton kívül is éber volt
A kiskunfélegyházi bűnügyi osztályvezető egy vandál tolvajt ismert fel munkából hazafelé menet. Nem habozott, szolgálatba helyezte magát.
2026. Május 15. 11:14, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Május 12. 17:02, kedd | Helyi
Május 14-én Kiskunfélegyházára érkezik a Tour de Hongrie mezőnye
2026. május 14-én Kiskunfélegyházán halad át a 47. Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárverseny mezőnye. A versenyzők várhatóan 14:30 körül érkeznek Tiszaalpár felől, majd Fülöpjakab irányába folytatják útjukat.
2026. Május 12. 14:03, kedd | Helyi
Váratlanul elhunyt dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok
Elhunyt dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
