Hírek
2018. Február 02. 11:52, péntek |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Támogassa Ön is a félegyházi kórházat!
A „Mindennapok Angyalai” elismerő díj mintájára Félegyházán létrehozták az „Egészségért Közalapítvány a Kórházért” alapítványt.
A Ford Hovány által 2015-ben alapított „Mindennapok Angyalai” elismerő díjhoz hasonlóan évente kívánnak Kiskunfélegyházán is 5 főt elismerésben részesíteni az „ Oltalmazó kezek” megnevezésű díjjala kiskunfélegyházi, illetve a környező települések vállalkozásainak segítségével.
Ezzel az elismeréssel megjutalmazzák azon egészségügyi szakdolgozókat, akik mind emberségükkel, mind pedig szakmai hozzáértésükkel példaként szolgálhatnak a többi dolgozó előtt, s nem utolsó sorban megkönnyítik a beteg emberek kórházi napjait.
Az elismerés átadására 2018. február 23-án este 19:00 órakor kerül sor a Művelődési Központ Színháztermében, egy színházi előadás bevezető eseményeként.
A színházi előadás jótékony célú, a belépőjegyek eladásából származó összeg az alapítvány számláját gyarapítja, mely többek között az ápolást javító eszközök beszerzését biztosítják.
A belépőjegyek a Művelődési Házban, valamint a Kórház titkárságán vásárolhatók meg.
Lehetőség van támogató jegyek megvásárlására is, a Kórház titkárságán.
(Fotó: illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
