Hírek
2016. Április 04. 16:52, hétfő |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Tehenekkel vonultak fel a tejtermelők a fővárosban

Mintegy félszáz tejtermelő tüntetett hétfőn a fővárosban három helyszínen az önköltségnél alacsonyabb nyerstejárak ellen, kedvezőbb értékesítési lehetőségeket követelve.
A tejtermelők továbbá fel kívánták hívni a figyelmet, hogy az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást.
A tüntetésen 6 tehenet - később ötöt, mert az egyiket ki kellett venni a menetből nyugtalansága miatt - is felvonultattak a figyelemfelkeltés erősítésére. A tüntetők Budapesten több mint 8 kilométert tettek meg.
A menet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) székházától, az óbudai Bécsi útról indult, majd érintette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) a II. kerületben, a Keleti Károly utcában, majd a tüntetés az V. kerületben a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV), a Széchenyi utcában ért véget. Mindhárom helyszínen petíciót adtak át a tiltakozók képviselői.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA