Hírek
2016. Május 16. 13:38, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Testi sértés és garázdaság a vád R.László ellen
Befejeződött az eljárás, vádemelést javasol a rendőrség.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. László ellen.
A 37 éves helyi férfi a rendelkezésre álló adatok szerint meglapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. november 10-én 0 óra és 4 óra közötti időben Kiskunfélegyháza egyik sörözője előtt előzetes szóváltás nélkül többszöri alkalommal arcon ütött egy 46 éves férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek küldték meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.