Hírek
2017. Június 12. 08:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Szűts Tamás
Testvérvárosi találkozó volt Braunfelsben
A testvérvárosok által közösen készített és az Európai Unió által támogatott projekt soron következő találkozója Braunfelsben volt június 1-je és 5-e között.
A kilenc tagú delegációt Csányi József Polgármester Úr vezette. Az elszállásolást és az étkezés egy részét a helyi lakosság vállalta. A programon a találkozó előtt változtattak a szervezők.
Az első napon a testvérvárosi egyesületek képviselői és elnökei számoltak be a menekültek fogadásáról, ellátásáról. Itt minden képviselő saját országának és városának tapasztalatait mondta el. A magyar meghívottak közül Szűts Tamás szekcióvezető számolt be a két délszláv háború alatti tapasztalatokról. Hogyan gyűjtött a Máltai Szeretetszolgálat Ifjúsági Csoportja és a Dorkas Aid International a csongrádi menekülttábor bosnyák (moszlim) lakóinak.
A gyereknapot a Mórás ifjúsági tagozatosok segítségével tették felejthetetlenné a bosnyák gyerekek számára. Szólt arról is, hogy az elfogadásnak kölcsönösnek kell lennie.
A következő prezentáció a Földközi tengeren bajba jutott migránsok mentését mutatta be.
A délutánt a Hessen Parkban töltötték a vendégek. Indulás előtt mindenki kapott egy szendvicset, almát, csokit, üdítőt. A Park hatalmas skanzen. A faszerkezetes házakat a megvásárlás után szétszedik, ide szállítják, majd a parkban újra összerakják. Itt berendezett házakat, műhelyeket lehetett látni, és a mindennapi életbe is betekintést nyerhettünk. Legutóbbi szerzeményük a főtéren 500.000.- euróba került. A vacsorát mindenki a szállásadójánál fogyasztotta el.
Szombat délelőtt három műhely között lehetett választani. Ezek a követezők voltak:
1. Németek kivándorlása Oroszországba
2. Hontalan és hazátlan németek a II. világháború után
3. Szíriai menekültek
Az előadások mind németül hangzottak el, így az 1. műhelyt választók jártak a legjobban, mert az előadás anyaga angol, olasz, spanyol és francia nyelven is kinyomtatásra került.
Délután Carcaixent és Braunfels aláírta a hivatalos testvérvárosi egyezményt. Az este gálavacsorával zárult.
Vasárnap a delegációk az Európa Market előkészítésén dolgoztak. Itt minden nemzet - akik meghívást kaptak-, bemutathatta ételspecialitásait. Kiskunfélegyháza a hagyományos szalámin és kolbászon kívül egy- a németetk számára különleges --, ételt mutatott be; a körözöttet. Hatalmas volt a sikere, és nagyon sokszor kellett elmondani, mik is az alkotói ennek a hagyományosan magyar különlegességnek. A pálinka is nagyszámú rajongóra talált.
Ezalatt a képviselők a projekt továbbviteléről tárgyaltak, így ők csak később tudtak csatlakozni csapatukhoz. Este egy utolsó találkozó adott lehetőséget a búcsúzásra.
A félegyházi delegáció másnap reggel vett búcsút a vendéglátóktól, a braunfelsi kastélytól és a vendégszerető várostól.
A kiutazást a Polgármesteri Hivatal az Opel Vivaro kisbusz rendelkezésre bocsájtásával, a Testvérvárosi Egyesület Német Szekciója pedig üzemanyag hozzájárulással támogatta a kiutazást.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












