Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Június 18. 10:00, vasárnap | Helyi
Forrás: OrientPress

Tízezernél is többen indulhatnak a Balaton-átúszáson

Tízezernél is többen indulhatnak a Balaton-átúszáson

Tízezernél is több indulót várnak a szervezők idén a 35. Balaton-átúszásra, amelyet július elsejére hirdettek meg.

Az 1979-ben indult, s régóta közkedvelt eseményt - amelynek idén a Lidl Magyarország a főtámogatója, fővédnöke pedig Szabó Tünde sportállamtitkár - közismert, s egyformán többszörös Balaton-átúszó sportemberek is népszerűsítik: így a szerdai sajtótájékoztatón is jelen levő Risztov Éva, a 10 kilométeres nyíltvízi úszás londoni olimpiai bajnoka, Erdei Zsolt korábbi profi bokszvilágbajnok és Mányoki Attila, a nemzetközi hírű ultramaratonista úszó.

Mindhárman arra buzdítottak, hogy aki teheti, próbálja ki magát a nyílt vízen, de - figyelmeztettek - csak az vállalkozzon a magyar tenger átúszására, aki arra megfelelően felkészült.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kormányzat növelni akarja a szabad idejükben aktívan sportoló gyerekek és felnőttek számát. A Balaton-átúszással kapcsolatosan lehetséges célnak nevezte, hogy néhány éven belül a jelenlegi nagyjából 10 ezres létszám elérje a 15 ezret.

Az idei kihívást vállalók július első napján Révfülöpnél szállnak vízbe, s teszik meg az 5,2 kilométeres távot Balatonboglárig. Biztonságukra másfélszáz - vitorlás, kishajó és motorcsónak alkotta - úszófolyosó felügyel, emellett cirkáló vízirendőrök figyelik és ellenőrzik folyamatosan az úszókat. A teljesítendő szakasz egyharmadánál, felénél és kétharmadánál mentőhajó horgonyoz. Az első próbázók reggel 8, az utolsók pedig várhatóan délután 2 órakor rajtolnak majd el - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A Balaton-átúszásra - amelynek főszervezője a Budapest Sportiroda (BSI) - az előnevezés már elindult, de az online jelentkezés mellett a helyszínen is lehetőség nyílik a regisztrációra. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi, vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás.

Címkék: átúszás, balaton

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi

Félegyházi Napok 2025

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.

2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi

„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át

Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás

2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP

2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP