Hírek
2025. Január 01. 08:15, szerda |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Több mint hétszázan álltak a rajthoz

Rekordot döntöttek Kiskunfélegyházán a szilveszteri futás résztvevőinek számát illetően 2024. december 31-én, pedig az időjárás cseppet sem volt ideális.
A Jótékonysági Jogging Plus Szilveszteri Futás – Rollsped Futamán mintegy 734-en álltak a rajtvonalhoz, hogy sportolással búcsúztassák az óévet. Ilyen nagy számban még soha nem indultak a 33 év alatt, amióta a Jogging Plus Sportegyesület megrendezi ezt a vidám évzáró sporteseményt.
Hét éve rajzverseny is kapcsolódik a jótékonysági megmozduláshoz, melyre idén minden korosztályból pályázhattak. A győztes alkotások lenyomatai kerültek a pink színű pólókra, melyet a fő támogató, a Rollsped Kft. finanszírozott. A cég vezetője Szűcs-Szabó Sándor pedig amellett, hogy futott is a versenyen, konferansziéként is helyt állt a rendezvényen.
A nevezési díjakból és a felajánlásokból idén 842 ezer forint gyűlt össze, melyet Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezetője kiegészített 900 ezer forintra.Így a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvodák egy szép kerek összeget kaptak a fejlesztőeszköz-készleteik bővítésére, fejlesztésére.
A rendezvényt Balla László alpolgármester nyitotta meg, majd Dinnyés-Kis Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskola, Általános Iskola intézményvezetőjének irányításával közösen bemelegíthettek az indulók. A rajt és a cél - mint minden évben – ezúttal is a polgármesteri hivatal előtt volt. Az óvodások 200 m-t teljesítettek, majd őket követték az iskolások korosztályonként 200, 400 és 1000 m-es távokkal. A szilveszteri táv idén is 2200 m volt, melyen indulhattak azok is, akik korábban már teljesítették korcsoportjuk versenyét. Ezt a futamot idén is - csakúgy mint az elmúlt évben - egy élsportoló testvérpáros: Trungel-Nagy Kolos és Trungel-Nagy Zalán teljesítette a leggyorsabban.
Az utolsó futam a gyaloglóké volt, akik szintén teljesítették a 2200 m-t, igaz nem futva. Érdemük mégsem kevesebb, hiszen a Kiskun Természetbarát Sportegyesület tagjai citromsárga egyensáljukkal, jókedvű menetükkel immáron második éve üde színfoltjai az évzáró sporteseménynek.
Minden egyes távot stílusosan pezsgőpukkantással indítottak el Balla László alpolgármester, illetve Szamosi Endre önkormányzati képviselő. A célban gyümölcs, csokoládé, tejtermékek, cukorka és frissítő várt mindenkit a támogatóknak köszönhetően.
A verseny végén kategóriánként és nemenként az első, második és a harmadik helyezett részesült díjazásban. A vidám óévzáró esemény tombolasorsolással zárult, melyen a rajtszámokkal és támogatói jegyekkel lehetett részt venni.
Eredmények:
- 2019-es fiatalabb lányok:1. Szikora Zita, 2. Kovács Zara, 3. Balogh Janka.
- Fiúk: 1. Kocsis Károly Noel, 2. Harkai Máté, 3. Szurmik Ákos.
- 2017-2018-as lányok: 1. Szikora Vivien, 2. Hegedűs Gréta, 3. Réczicza Natália.
- Fiúk: 1. Kádár Gellért, 2. Pót Marcell, 3. Forgó Milán.
- 2015-2016-os lányok: 1. Csáki Zita, 2. Szurmik Emma Panka, 3. Bárány Eszter és Molnár Hanna.
- Fiúk: 1. Kovács Alex, 2. Szűcs Levente, 3. Zöldi Vencel Ferenc.
- 2013-2014-es lányok: 1. Farkas Lilla, 2. Kis Eszter, 3. Horváth Anilla.
- Fiúk: 1. Pót Domján László, 2. Dongó Máté, 3. Dékány Dominik.
- 2010-2011-es lányok: 1. Szunyi Léna, 2. Budai Bodza, 3. Ramocsa Zsófia.
- Fiúk: 1. Gondi Levente Ferenc, 2. Takács Benjamin, 3. Kozák Nikó.
- 2009-2010-es lányok: 1. Szórád Hanna, 2. Bíró Lili, 3. Mészáros Dominika.
- Fiúk: 1. Rádi Zénó, 2. Kovács Mátyás, 3. Vincze Bálint.
- Szilveszteri táv – nők: 1. Varga Médea, 2. Fekete-Seres Ildikó, 3. Kovács-Szűcs Ágnes.
- A 2009 és fiatalabb kategóriában – lányok: 1. Szórád Hanna, 2. Budai Bodza, 3. Farkas Lilla.
- Férfiak: 1. Trungel-Nagy Kolos, 2. Trungel-Nagy Zalán, 3. Rádi Gellért.
- A 2009 és fiatalabbak: 1. Rádi Zénó, 2. Tajti Márkó, 3. Kovács Mátyás.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 17:20, péntek | Helyi
Geometro koncerttel indul a Béke-Tér-Zene programsorozat
A Szegedről érkező Geometro jazz kvartett indítja útjára július 11-én 18 órakor az idei nyári zenés esték sorát. A város főterén különleges koncerttel várják az érdeklődőket.
2025. Július 11. 11:12, péntek | Helyi
Vasárnap lesz a júliusi vásár Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. július 13. (vasárnap).
2025. Július 10. 15:55, csütörtök | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Július 10. 15:46, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.