Hírek
2024. Október 29. 09:39, kedd |
Helyi
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Több száz üveg brandyt csempészett a román sofőr
Több száz üveg brandyt hozott magával egy román sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályáról tereltek le ellenőrzésre.
Romániából Belgiumba tartott hat utasával az a 31 éves férfi, akinek járművét a kiskunfélegyházi pihenőhelyen kezdték átvizsgálni a járőrök. A pénzügyőrök igazoltatták a sofőrt, majd a kérdések következtek: szállít-e jövedéki terméket, alkoholt vagy cigarettát a gépkocsiban? A férfi az egyenruhásoknak gondolkodás nélkül nemmel felelt. A raktér átkutatásakor azonban kiderült, hogy az utasok csomagjai alatt 246 darab román konyakosüveg lapul. A járművezető ekkor emlékezni kezdett, és elmondta, hogy az összesen több mint 170 liter égetett szeszt ő rejtette el, és mindegyiket saját fogyasztásra vásárolta.



Az illegálisan behozott termék mennyisége jócskán túl is lépte az EU-n belüli utazási szabályokban meghatározott keretet. A pénzügyőrök a közel kétmillió forint értékű alkoholterméket lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak.
Fotó: NAV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
