Hírek
2017. Október 28. 14:19, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Tök jól sikerült a Tökfaragó Party a Rocktárban
A Rocktár nemcsak városunk élőzenei bázisaként, és a legjobb koncertek színhelyéül szolgáló létesítményként van jelen mindennapjainkban, hanem szuper családi-baráti programok szervezőjeként is.
Méltán támasztja ezt alá az október 27-én (pénteken) megrendezésre kerülő Tökfaragó Party, amely már másodszorra – de az érdeklődésre tekintettel biztosan nem utoljára - került megrendezésre.
Igaz tavaly versenyeztek is a tökfaragó mesterek, idén viszont kellemes zeneszó mellett tökfaragó buli keretei között faraghatták ki remekműveiket az alkotók. Ezúttal jelmezt is öltöttek néhányan, akik pedig erre nem készültek, azoknak helyben festettek az arcukra igazi Halloween motívumokat!
Aki nem hozott magával, annak biztosítottak tököt a szervezők. De volt, aki ragaszkodott a saját extra méretű tökéhez. Annyi bizonyos, hogy akár kapott, akár hozott anyagból dolgoztak a mesterek, mindenképpen bámulatra méltó alkotások születtek. És az sem utolsó dolog, hogy a megjelent családok, barátok, gyerekek kellemes és szórakoztató programmal tölthették el az estét.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 16. 11:50, kedd | Helyi
Élő Betlehem a Kálvária-kápolnánál
Ünnepi hangulatú, hagyományőrző eseményre várják az érdeklődőket 2025. december 17-én, szerdán 10.30 órától a Kálvária-kápolna területén, ahol Élő Betlehem előadás kerül megrendezésre.
2025. December 15. 12:45, hétfő | Helyi
Interaktív nyílt nap a Rocktárban
Folytatódik „A ZENE MINDENKIÉ” című interaktív, élőzenei gyermekprojekt a Sorsocskák Alapítvány szervezésében.
2025. December 12. 15:34, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az idei év utolsó állat- és kirakodóvásárát Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. december 14. (vasárnap).
2025. December 12. 10:38, péntek | Helyi
Két generáció, egy szenvedély: A Mihalik-bajnokcsalád
Ismerjük meg Mihalik Mirát, a még csak tizenhét éves autóversenyzőt.












