Hírek
2014. Június 10. 17:24, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Tovább fejlődik a városi kórház

Két sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 1,4 milliárd forintot költenek a kiskunfélegyházi kórház fejlesztésére.
Két sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 1,4 milliárd forintot költenek a kiskunfélegyházi kórház fejlesztésére. Elsőként a rehabilitációs szolgáltatások és a kardiológiai rehabilitációs járóbeteg ellátás fejlesztése kezdődik meg az intézményben, melyre több mint 200 millió forint áll az intézmény rendelkezésére – hangzott el a mai (június 10-i) projektnyitó rendezvényen.
A város képviselő-testülete 2011-ben döntött arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnereként részt vesz a „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Dél-Alföldi régióban” című pályázaton. A fejlesztésre 174.067.849 forint támogatást sikerült nyerni az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól. A fenntartóváltás ellenére a pályázat jogfolytonossága megmaradt, így elkezdődhetett a több mint 200 milliós beruházás. A projekt keretében megújul a kórház főépületének harmadik szintje. A kivitelező 2-3 ágyas szobákat alakít ki, az egészségügyi intézmények minimumfeltételeinek megfelelő vizsgáló és kiszolgáló helyiségekkel együtt. A tervek szerint a munkálatokkal szeptember 20-ig elkészülnek a szakemberek.
A fejlesztésnek köszönhetően a félegyházi kórház közvetlen oktatóhellyé tud válni a komplex rehabilitáció területén, országos szerepet fog kapni graduális (első diploma megszerzésére irányuló felsőfokú képzés), a későbbiekben pedig posztgraduális (másoddiplomás-képzés és továbbképzés) képzésben – mondta el a projektnyitó rendezvényen dr. Mészáros János, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) Dél-Alföldi Térségi Igazgatóság igazgatója.
Dr. Körtvélyessy András, a Kiskunfélegyházi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ igazgatója a beruházás részleteiről és annak jelentőségéről beszélt. Csorba János vállalkozási igazgató, a kivitelezés műszaki tartalmával ismertette meg a jelenlévőket.
A projektnyitó rendezvényen városunkat Kapus Krisztián polgármester, dr. Endre Szabolcs jegyző és dr. Lajkó Norbert, aljegyző képviselte, akik megtekintették a kivitelezési munkákat is.
A munka rövidesen tovább folytatódik a kórházban, hisz a Bács-Kiskun Megyei Kórház közel 3 milliárd forintot nyert a kecskeméti, a kalocsai, és a kiskunfélegyházi kórház fejlesztésére, melyből a városunknak 1,2 milliárd jut. Az elnyert összegből a félegyházi kórházban az emelt szintű szakorvosi ellátásnak megfelelő modern, korszerű rendelőintézeti rész kialakítására nyílik lehetőség. Átépítik a radiológiát, kialakítanák két műtővel felszerelt egynapos sebészeti blokkot, nappali betegellátási részleget és egy sürgősségi fogadóhelyet is. A két új műtő kialakítása után napi 8-10 ambuláns műtétet tudnak elvégezni a kórházban, ami fedezi a kistérségi igényeket. Az új szárnyban a szakrendelés, a sürgősségi fogadóhely, az endoszkópos rendelő, a recepció, tüdőgondozó, a pszichiátria kap helyet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.