Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Január 29. 11:52, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Ügyes kezű hentes tanulók mérték össze tudásukat

Ügyes kezű hentes tanulók mérték össze tudásukat

Regionális Húsipari Versenyt rendezett ma (január 29-én) a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium a Csólyosi úti Tanüzemben.

A „Mezgé”-ben húsipari feldolgozást tanuló diákok mellett még két iskola képviseltette magát a megmérettetésen: a budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és a Szegedi Fodor József Élelmiszeripari Szakképzőiskola. Mindösszesen 10 diák mérte össze tudását és a szakmához való hozzáértését a komplex versenyen, ahol az írásbeli feladatlap kitöltése után a gyakorlati kivitelezését is be kellett mutatni a húsipari műveleteknek. Ezt követően szóban, tételhúzással is tanúbizonyságot tettek a diákok tudásukról, melynek különlegessége az volt, hogy egy részét idegen nyelven is el kellett mondaniuk – tudtuk meg Rózsa Páltól, az intézmény igazgatójától.
„A Sertésvágás műveletei, célja, eszközei”, „A szarvasmarha feldolgozás elsődleges célja, eszközei, műveletei” vagy például „A sertés konyhatechnikai felosztása” – ilyen és ehhez hasonló tételek aprólékos kidolgozására került sor a szóbeli versenyen.

A megmérettetés fő célja az volt, hogy az áprilisban megrendezésre kerülő 56. Húsfeldolgozó Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek Szakma Kiváló Tanulója versenyére készülve ismerkedjenek a tanulók a helyszínnel és a versenyszituációval. Ezen felül pedig tudásukat összemérve kapjanak újabb motivációt a további felkészülésre.

Szatmári István gyakorlati oktatótól megtudtuk, hogy városunkban nagy népszerűségnek örvend a mezőgazdasági iskola. A négy hentes osztállyal, az élelmiszeripari technikusokkal együtt összesen 72 tanulójuk van a tanüzemben. Ráadásul nem csak "fiús szakmáról" beszélünk, hiszen az élelmiszertechnikusok között 13 diákból 2 fiú, a többi leány. A húsipari termékgyártók között pedig három lány is van.

Mivel a hentes szakma hiányszakmának van nyilvánítva, így szeptember 1-től államilag finanszírozott ösztöndíjat fognak kapni a tanulók, ami tanulmányi eredményüktől függően 15-20-30-40-50 ezer forintot is jelenthet számukra havonta.

Rózsa Pál, az intézmény igazgatója elárulta, hogy ritkaságszámba megy országunk határain belül, hogy egy mezőgazdasági iskola olyan szinten tudja a tanulók oktatását biztosítani, hogy lehetőségük legyen a tenyésztéstől kezdve a vágáson és feldolgozáson – vágás, csontozás, töltelékáru elkészítése stb. – át, egészen az értékesítésig megtanulni a munkafolyamatokat. Városunkban a tavaly ősszel megnyitott Mezőgazdasági Mintabolttal bezárulhatott a termelési folyamat köre, ráadásul az ügyes kezű tanulóknak köszönhetően nagy sikernek örvend az üzlet, ahol egymásnak adják a kilincset a vásárlók a gusztusos és mindig friss portékákért.

A mai versenyen ismét bizonyíthattak a félegyházi hentes tanulók ügyességükről, képzettségükről és hozzáértésükről, de legfőképp arról, hogy szakoktatójuk munkája nem volt hiábavaló, sőt…

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg Városi Diáksport Bizottság a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.