Hírek
2017. Február 08. 08:50, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Új Facebookos ötlettel verik át a felhasználókat

Bár a módszer amerikai, jobb tudni róla. Nem létezik semmilyen Facebook ügyfélszolgálat, ne is próbáljuk felhívni.
Számítások szerint a Facebook egymillárdnál több napi felhasználót tudhat magáénak. Ilyen tömegben biztosan sokan és gyakran botlanak valamilyen problémába a közösségi portál használata során.
Először az NPR fedezte fel az átverést.
Csak annyi kellett, hogy beírták a bajbajutottak angolul a Google-ba, hogy Facebook ügyfélszolgálat, azaz „Facebook customer service”, s lám, kaptak is találatot, benne a telefonszámmal: 844-735-4595.
A vonalon pedig bejelentkezett egy hang, aki „köszönte, hogy a Facebookot hívta”, s a segítség fejében vásárlásra bíztatta az ügyfelet.
Ez hamis szám, amit a Google azóta már eltávolított a keresési eredményei közül.
Addig azonban aratott az ötlet. Sőt, máig lehet telefonszámra találni ezzel a kereséssel az interneten és a Facebookon.
Ismereteink szerint nálunk még nem állt elő egyetlen „marketing cég” sem ilyen átveréssel, de azért jobb rögzíteni:
Nincs a Facebooknak semmilyen telefonszáma, sem ingyenes, sem fizetős.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.