Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2017. Augusztus 23. 15:43, szerda | Helyi
Forrás: BAON

Új óvodát építenek a Móra Ferenc utcában

Új óvodát építenek a Móra Ferenc utcában

Négyszáz millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból új napközi otthonos óvodát építenek a Móra Ferenc utcában. A beruházás hamarosan elkezdődik.

A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívásra az önkormányzat is benyújtotta pályázatát, és nyert négyszázmillió forintot - írta meg a napokban a BAON internetes hírportál. Ebből az összegből egy új napközi otthonos óvodát fognak megvalósítani a Móra Ferenc utcában. A fejlesztés hozzájárul a szűk kapacitások és az óvodai túlzsúfoltság felszámolásához, és figyelembe veszi a jövőbeli várható szükségleteket.

Az új épület a belváros legnagyobb területű óvodai célra hasznosított telke. A négy csoportszobában százöt gyermeket tudnak majd elhelyezni. Két-két csoportszobához kialakítanak egy-egy öltözőt, mosdó és WC-helyiséget. A csoportszobákhoz tartozni fog egy általános szertár. Foglalkozások folynak majd az egyéni fejlesztő-, logopédiai foglalkoztatóban és a többcélú nagyteremben is. Ez utóbbit tornaszobává is át lehet alakítani.

A személyzet étkezését egy teakonyha kialakításával biztosítják, míg a gyermekek ellátását melegítőkonyha szolgálja. Kialakításra kerül egy elkülönítőhelyiség is a beteg gyermekek számára. A személyzet és a vendégek számára szociális helyiségeket, valamint egy akadálymentes mosdó-WC-t biztosítanak. Az épület működéséhez, működtetéséhez gépészeti terek, általános raktár és karbantartó helyiség is tartozni fog. Az udvar kialakításánál minden csoportszobának teraszt és játszóudvart biztosítanak a korosztálynak megfelelő játékokkal felszerelve. A projekt infrastrukturális fejlesztést, valamint eszközbeszerzést (bútorok, óvodai játékok, fejlesztőeszközök) is tartalmaz. Várható befejezése 2018. augusztus 31.

(Képünk: illusztráció)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.