Hírek
2014. Július 21. 14:06, hétfő |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Új zöldség és gyümölcsfeldolgozó épül pályázati támogatásból

Közel kétszáz négyzetméteres zöldség-gyümölcs feldolgozó épül a „Félegyházi Hangya 2010 Termelőiskola” projekt keretében a Csongrádi úti tangazdaságban.
Közel kétszáz négyzetméteres zöldség-gyümölcs feldolgozó épül a „Félegyházi Hangya 2010 Termelőiskola” projekt keretében a Csongrádi úti tangazdaságban. A létesítmény alapkövét ma (július 21-én) helyezte el Kapus Krisztián polgármester és Juhász Miklós projektmenedzser. Az új üzem átadására augusztus végén kerül sor.
A projekt tavaly májusban indult, melynek megvalósítására 199,9 millió forintot nyert a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ által vezetett konzorcium. A kísérleti mintaprogramban konzorciumi tagként vesz részt még Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, valamint a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. A program keretében augusztusban hetvenkét fő számára indult Aranykalászos gazda OKJ-s alapképzés. A projekt keretében, a Csongrádi úti Tangazdaságban – mint gyakorlati helyszínen – 187 négyzetméter alapterületű zöldség-gyümölcs feldolgozó épül. Az üzem alapvető feladata a zöldségek és a gyümölcsök feldolgozása, a legnagyobb feldolgozottsági fok elérésével. Kiegészítő tevékenységek, amelyeket már a tervezés során az üzem kialakításánál figyelembe vettünk, a zöldség termékek korszerű, a legszigorúbb higiéniai feltételeknek is megfelelő előkészítése, manipulálása, csomagolása. Ennek érdekében a tervezett technológia és a gépek egyrészről a legkényesebb igények kielégítésére is alkalmasak, másrészről pedig olyan szélesebb választékú, különböző feldolgozottságú termékek gyártására alkalmasak, amelyek hosszú távon garantálhatják az üzem működését.
A termelőiskola fő célkitűzése tehát, hogy a térségben élők számára új típusú felnőttképzési, gazdálkodási módszereket nyújtson, hozzásegítve a képzést elvégzőket a stabil megélhetést biztosító termeléshez, a piacon való folyamatos megjelenéshez, a vidéki életforma újra népszerűvé tételéhez – mondta el köszöntőjében Kapus Krisztián polgármester.
Célunk, hogy az üzem összekapcsolja Kiskunfélegyháza és a szűkebb térség termelőit és az üzemi konyhákat, hogy a helyben bőségesen megtermelt zöldség egy része itt hasznosuljon –hangsúlyozta Juhász Miklós projektmenedzser.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP