Hírek
2020. Augusztus 20. 21:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ünnepséggel és szentmisével emlékeztünk meg az államalapításunkról
Augusztus 20-án a Szent István-téren koszorúzási ünnepséggel és szentmisével emlékeztek meg városunk lakói az államalapításunkról.
A megjelenteket Csányi József polgármester köszöntötte:
- Napjainkban egyre erősebben érezzük, hogy világunk rendje minden eddiginél jobban megbomlott. 2020-ban olyan kihívásokkal kellett szembenéznie nemcsak a magyarságnak, de az egész világnak, amelyek eddig elképzelhetetlen helyzeteket teremtettek a kissé elkényelmesedett, hedonizmusba beleringatott generációknak. Ez a mostani vészterhes próbatétel nemcsak országok, városok, intézmények, hanem a családok életét, mindennapjait is alapos kihívásnak tette és teszi ki napról napra, óráról órára. Pedig Szent István hitének és reménységének először a családban kell megfoganni ahhoz, hogy sikerrel vehessük fel a harcot személyes életünk nehézségeivel – mondta ünnepi beszédében városunk első embere.
- Gondoljunk csak István királyunk intelmeire, amit szeretett fiához, Imréhez írt. Túl azon, hogy ez tekinthető az első magyar földön született irodalmi műnek, megfogalmazódik benne mindaz, amit ma is elvárunk a jobb érzésű családoktól. Az édesapa arra inti fiát, hogy őrizze meg hitét, erősítse meg az egyházi rendet, hozzon igaz ítéletet, legyen türelmes és vendégszerető, hallgasson a tanácsra, kövesse elődeinek példáját, imádkozzék és legyen erényes. Ugye mennyire aktuálisak napjainkban ezek a mondatok, pedig több, mint ezer éve hangzottak el. Kiskunfélegyháza is megszenvedte – talán kevésbé, mint más helyek – az ez évi nagy próbatételt. De nekünk itt lakóknak sem maradt más, mint a Szent Istváni hit és reménység, hogy megmaradjunk az utánunk következő időszakban is, és ne süllyedjünk bele az egyre fenyegetőbb káoszba.
Félegyháza lakossága már hosszú évek óta itt, a Szent István Templom előtti téren tiszteleg államalapító királyunk előtt. Egy olyan szobor árnyékában, amely egyértelműen és pontosan kifejezi a maga rendíthetetlenségével ezt a hitet és reményt. Hunyadi László Szent István-szobra pontosan olyan, mint Köllő Miklós Petőfi Sándora. S ahol két ilyen nagyszerű alkotás magasodik fölénk, ott nem lehet, hogy ne tartsunk ki, ott nem lehet, hogy a bajban ne fogjunk össze. Hiszen segítségükkel szeretett városunk is ezt a hitet és reményt sugallja – zárta gondolatait Csányi József.
A köszöntőt követően városunk vezetői, civil szervezetei és polgárai elhelyezték tiszteletük koszorúit Szent István király szobránál.
Az ünnepség szentmisével folytatódott, melyet dr. Várszegi Asztrik volt pannonhalmi apát celebrált. A mise az új kenyerek megszentelésével zárult, melyet ezúttal is a Gazdakörökből lovaskocsikon, illetve lóháton érkező, népviseletbe öltözött küldöttség hozott a templom elé.
A megszentelt kenyereket ezt követően a Városháza elé kísérte a díszes menet, ahol elöljáróink felszelték és szétosztották az ünnepségen megjelentek között.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












