Hírek
2017. Augusztus 16. 09:55, szerda |
Helyi
Forrás: KEOL
Vádat emeltek a félegyházi 20 éves sofőr ellen

A kiskunfélegyházi férfi 2017. február 5-én délután Kiskunfélegyházán az autójával figyelmetlenül hajtott rá egy vasúti átjáróra, így összeütközött egy vonattal, ami miatt kiskorú utasa a helyszínen meghalt.
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy 20 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, aki 2017. február 5-én délután Kiskunfélegyházán az autójával figyelmetlenül hajtott rá egy vasúti átjáróra, így összeütközött egy vonattal, ami miatt kiskorú utasa a helyszínen meghalt.
A vádlott 16 óra 50 perc körüli időben Kiskunfélegyháza lakott területén, egy földúton közlekedett egy személygépkocsival. Nappali, jó látási viszonyok uralkodtak, a földút felülete nedves volt. A vádlott az autóban utast is szállított, egy kiskorú lányt.
A Kiskunfélegyháza-Lakitelek közti vasútvonal szintbeli kereszteződéséhez érve a vádlott a biztosítatlan vasúti átjáróba úgy hajtott be, hogy nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e. Emiatt nem vette észre a jobbról érkező vonatot. A vonatot vezető férfi fékezni kezdett, ennek ellenére az autó jobb oldalának ütközött.
A baleset miatt az autó jobb oldali első ülésén utazó lány olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett a vádlott is. A vasúti járművön utazók nem sérültek meg.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, mely szerint biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik. A vádlott tettével a vonaton utazók életét, testi épségét is gondatlanul veszélyeztette. Ráadásul a balesetet okozó férfinek vezetői engedélye sem volt, amely miatt ellene külön szabálysértési eljárás indult.
A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, őt az ügyész halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségén kívül közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel is vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.