Hírek
2015. November 18. 10:47, szerda |
Helyi
Forrás: orientpress.hu
Változik a halgazdálkodási törvény

Hamarosan már nem csak vagyonkezelési és haszonbérleti szerződéssel lehet pályázni a halgazdálkodási jogra, hanem kijelölés útján is hozzá lehet majd jutni.
A jövőben kijelölés útján is odaítélhető a halgazdálkodási jog, nem csak vagyonkezelési vagy haszonbérleti szerződéssel - ezt is tartalmazza a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabály módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház. A kétharmados passzusokat is tartalmazó törvénymódosításra 181 képviselő szavazott igennel, 13fő nemmel, ketten pedig tartózkodtak.
A változtatás a 15 év után hamarosan lejáró halgazdálkodási jogokra vonatkozó haszonbérleti szerződéseket követően is biztosítja a vízterületek hasznosítását. Ennek értelmében az ágazatért felelős miniszter a halgazdálkodási jogok gyakorlására kijelölheti horgász egyesületek országos érdekképviseletét ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezetet. Ahogy a változtatás indoklásában szerepel, idén 673, míg jövőre mintegy 300 vízterület haszonbérleti szerződése jár le.
A módosítás fideszes előterjesztője, Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke szerint a csaknem 320 ezer tagot számláló szervezetének bevonása lehetővé teszi a halgazdálkodási jog minél szélesebb körű hasznosítását.
A nem nyilvános pályázat, hanem kijelölés útján történő halgazdálkodás feltételeit a miniszter rendeletben határozza meg. A miniszter az új haszonbérleti vagy vagyonkezelési szerződés hatályba lépéséig jogosult legfeljebb egy évig meghosszabbítani a meglévő szerződés hatályát. A sarkalatos változtatás a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Agroinform.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.