szélesebb körben biztosítva ezzel a munkavállalók számára a regenerációhoz szükséges időt.

A napi pihenőidő főszabály szerint legalább egybefüggő tizenegy óra, amelyet a munkáltatónak kell biztosítania. Azaz, a munkáltató kötelezettsége, hogy a munkaidőt úgy ossza be, hogy a munkavállaló számára legalább tizenegy óra megszakítás nélkül rendelkezésre álljon. A pihenőidő-számítás során a munkavégzés befejezése és a következő napi munkavégzés kezdete közötti teljes időtartamot figyelembe kell venni, azaz abba beleszámít például a munkavállaló munkába járáshoz felhasznált utazási ideje is – hívta fel a figyelmet szakértői cikkében együttműködő partnerünk, az Adó Online.

A napi pihenőidő nyolc órára csökkenthető az alábbi esetekben:

• az osztott munkaidőben,
• a megszakítás nélküli,
• a több műszakos,
• az idényjellegű tevékenység keretében,
• a készenléti jellegű munkakörben.

A napi pihenőidő a nyári időszámításra való átállás esetén a főszabály szerinti tizenegy óra helyett tíz, a feltételesen alkalmazható nyolc helyett pedig hét óra is lehet. A napi nyolcórás, rövidebb pihenőidő alkalmazását, illetve a nyári időszámítással érintett pihenőidőt érinti a 2017. január 1-jén életbe lépő törvénymódosítás. Eszerint a két egymást követően beosztott napi pihenőidők együttes tartamának el kell érnie legalább a huszonkét órát.

Azaz, amennyiben a munkavállaló számára a nyári időszámítással együtt járó óraátállítás miatt csak tíz óra pihenőidőt osztottak be, akkor a következő napon számára legalább tizenkettő óra pihenőidőt kell beosztani. Ez elsősorban akkor jelenthet gyakorlati problémát, ha a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje tizenkét óra, és abba a munkaközi szünet tartama nem számít be, hiszen ekkor a napi pihenőidő tipikusan rövidebb tizenkét óránál, és így a huszonkét óra biztosításához egy „váltás” kihagyása vagy szabadnap beiktatása válhat szükségessé. Amennyiben ugyanis a munkavállaló például 05.30–18.30-ig, illetve 17.30-tól 06.30-ig dolgozik (tizenkét óra munkaidő, egy óra munkaközi szünet), akkor a tízórás pihenőidő utáni tizenkét óra csak akkor biztosítható, ha egy műszakban a munkavállalót nem osztják be. Ugyancsak problémát okozhat a huszonkét óra biztosítása osztott munkaidő esetén, amikor a munkáltató a napi munkaidőt két részletben oszthatja be, és emiatt a napi pihenőidő mértéke is csökken.

Vége a nyolcórás munkaidőnek!
A munkavállalók egyre gyakrabban intézik privát ügyeiket irodájukból, viszont ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a munkaidőn kívüli munkával töltött órák száma is. A végeredményből pedig nemcsak a munkavállaló, hanem a munkáltató is profitálhat.